Nehéz nem egyetérteni vele.

Így hét futammal a vége előtt talán nem túlzás azt kijelenteni, hogy idén sem lesz világbajnok a Ferrari. Legalábbis kisebb, nem is, inkább nagyobb csoda kellene ahhoz, hogy a maranellóiak ledolgozzák 135 pontos hátrányukat az éllovas Red Bullhoz képest. Bár matematikai esélye bőven van még az olasz istállónak, azonban látva azt, hogy lövik lábon saját magukat futamról futamra a maranellóiak, nehéz elképzelni, hogy 2007 után egyéni és/vagy 2008 után konstruktőri világbajnoki címet ünnepelhessenek a szezon végén.

Ebben az idényben több sebből is vérzik a Ferrari: akadnak gondok az autó megbízhatóságával, a csapat rendre rossz, olykor kifejezetten érthetetlen stratégiai döntéseket hoz, mindezek mellett pedig a pilóták, sőt néha még a szerelők is hibáznak – ott tart a dolog, hogy szinte minden futamra jut ezek közül egy valamelyik. A legutóbbi versenyen, a Holland Nagydíjon például a harmadik helyről bokszba hajtó Carlos Sainz Jr. egyik kereke nem érkezett meg időben, amivel a spanyol közel 13 másodpercet és jónéhány pozíciót vesztett.

A 2016-os F1-világbajnok, Nico Rosberg szerint ideje lenne alapvető (személyi) változásokat eszközölni az olasz istállónál, mert mint mondja:

„Még a Forma–2-es, sőt a Forma–3-as csapatok is jobban teljesítenek stratégiájukban és bokszkiállásaikban, mint a Ferrari. Kimész kerékcserére, és nincs ott a kerék egy versenyen? Már itt lenne az ideje változtatni bizonyos dolgokon.” 

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A Mercedes elismerte, hogy majdnem kicsinálta a Forma–1-et

Toto Wolff beszélt a Mercedes helyzetéről.

A Mercedes Hamilton kiborulásáról: Mi vagyunk a szemetes, a hányózacskó

Lewis Hamilton rendesen kiakadt a Holland Nagydíj közben, reagált is rá Toto Wolff Mercedes-csapatfőnök.

Új pilótát nézett ki magának a Red Bull

A Forma–1-en kívülről érkezhet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában