A szakértők szerint az 1985-ös Holland Nagydíj volt a Formula–1 történetének egyik legemlékezetesebb futama.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is! Foci-vb 2026
Kövesd velünk a vb legfontosabb pillanatait!

Hétvégén Zandvoortba látogat a száguldó cirkusz, ezért nosztalgiázunk: az 1985-ös Holland Nagydíjat a 10. helyről rajtoló Niki Lauda nyerte meg, amihez bár egy kis szerencse is kellett (a pole pozíciós Nelson Piquet beragadt a rajtnál, Ayrton Senna motorgondokkal küzdött, Keke Rosberg autója leállt, Alain Prost kerékcseréjét elrontották), de így sem adták könnyen az osztrák számára.

Az utolsó tíz körben az élen haladó Laudának szinte végig védekeznie kellett mclarenes csapattársa, az akkor még csak első világbajnoki címére hajtó Prost ellen, ám az osztrák mesterien végrehajtotta ezt, a pálya összes ívét lezárta előle, ami pedig győzelmet ért saját maga számára – ez volt az akkor már háromszoros világbajnok pályafutásának 25. és egyben utolsó elsősége.

Mi kérünk elnézést a Formula–1 nevében, hogy a videóösszefoglaló csak átkattintás után indul, de megéri a fáradalmat:

(Fotó: Getty Images)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

A Hold körüli infrastruktúra egyik alapkövét rakhatja le egy magyar vállalat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Neked mi a tuti tipped a kánikulára?
17% Extra sok folyadék=sör
28% Extra sok folyadék=nem sör
24% Klíma egész nap
32% Ha tehetem, nem mozdulok ki otthonról
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Hirdetés