Ha minden idők legerősebb utcai Porschéje, a 918 Spyder is hibrid volt, akkor már nem is olyan meglepő, hogy az eddig készült legerősebb Panamera is benzines-elektromos hajtást kapott. Itt a Turbo S E-Hybrid, 680 lóerővel és zöld rendszámmal.

Ha már megrendelted az új Panamera Turbód, most elgondolkodhatsz rajta, hogy talán elsietted a választást, hiszen a Porsche kijött egy még izmosabb változattal: a konnektorról tölthető hibriddel. Az eddigi, V6-ossal szerelt, 462 lóerős Panamera hibrid után ez egyenesen a Turbóból származó 4 literes, 550 lóerős V8-ast kapta, mellette egy 136 lóerős elektromotorral. A 680 lóerős teljesítmény és 850 Nm nyomaték minden idők legizmosabb Panamera modelljévé teszi.

Sportautósak a menetteljesítményei is, hiszen a nyolcfokozatú automatával szerelt, összkerékhajtású hibrid Panamera 3,4 másodperc alatt gyorsul százra és 310 km/óra a végsebessége. De mivel tölthető is, ezért a 14,1 kilowattórás lítiumion akkumulátort hat óra alatt (vagy a külön megvehető otthoni gyorstöltővel fele ennyi idő alatt) feltöltve 50 kilométert mehetsz vele tisztán elektromosan. Ha pedig nem mindig te vezetnél, a tizenöt centivel hosszabb tengelytávú Executive kivitel lehet a tökéletes választás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés