Vélhetően az újoncok is örülnének ennek.

Az elmúlt években drasztikusan csökkent az idő, amit a pilóták a pályán tölthetnek, emiatt a fiatal tehetségek is kevesebb alkalommal tapasztalhatják meg a Formula–1 világát. A jelenlegi szabályok szerint minden csapatnak legalább két első szabadedzésen lehetőséget kell adnia egy újonc pilótának a szezon során, és ezeknek a versenyzőknek részt kell venniük az idény végi abu-dzabi teszten is.

Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali a Motorsport.com-nak adott interjúban nemrég elárulta, hogy a sportág egy komoly változtatáson gondolkodik ezen a téren. Az elképzelés célja pedig az lenne, hogy több lehetőséget biztosítsanak a fiatal versenyzők számára, akik az utóbbi években egyre kevesebb alkalommal ülhettek modern F1-es autóba.

Az új javaslat szerint a szezon végén Abu-Dzabiban egy külön sprintversenyt rendeznének tíz újonc számára.

Domenicali szerint „ez esélyt adna nekik, hogy versenykörülmények között bizonyítsanak és tapasztalatot szerezzenek, (...) ami elősegítené fejlődésüket és felkészítené őket a következő lépésre”. Ez az ötlet már az F1 Bizottság következő ülésén napirendre kerülhet.

Az F1 szabályai szerint újoncnak számít az, aki legfeljebb két nagydíjon vett részt. Így például, ha már idén bevezetnék a változást, a Red Bull tartalékpilótája, Liam Lawson nem indulhatna ezen a versenyen (ő az előző szezonban Daniel Ricciardo beugrójaként öt futamon is szerepelt), azonban olyan fiatal tehetségek, mint Oliver Bearman, Jack Doohan, vagy a Mercedes színeiben debütáló Andrea Kimi Antonelli részt vehetnének.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

„Amit hallottam, az alapján Verstappen a Mercedesnél fog versenyezni”

És nem George Russell lesz Max Verstappen csapattársa.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mindennap újjászületik, aki rátalál a tökéletes matracra

A legjobb barátaid: a kutyád, és ez a talpbetét

Videón Pérez és Sainz hatalmas balesete

További cikkeink a témában