A finn nem merne pénzt tenni arra, hogy megverhetik a Mercedeseket.

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene nemrégiben jelentette ki, hogy az ő őszinte véleménye az, hogy a Ferrari jövőre meg fogja verni a Mercedest a világbajnokságban. Úgy gondolja, hogy az az előrelépés, amit a Ferrari tett egy éven belül, folytatódni fog, és még jobbak lesznek, míg a németeknek már nincs hová fejlődnie.

Räikkönen azonban nem lenne ennyire bizakodó, szerinte nem szabad túlságosan magasra tenni az elvárásokat.

„Természetesen mindig ez a célunk, és nagyon könnyű nagyokat ígérni, ha elkezdesz egy csomó sokkal jobb számot látni a kijelződön. Elég ideje vagyok már itt ahhoz, hogy tudjam, nincs olyan csapat a Forma-1-ben, aki azt fogja mondani, a jövő évi autónk lehet, hogy rosszabb lesz. A csapatunk megtette, amit kellett, és tovább dolgozik, hogy fenntartsa a javulásunkat.”

„Persze minden évben kell egy újabb cél, de az elérése attól függ, hogy a többi csapat mivel fog előrukkolni. Nem tudjuk, nem tudhatjuk, hogy elég lesz-e a fejlődésünk, ezt csak jövőre fogjuk meglátni.”

„Biztos vagyok benne, hogy jó autónk lesz, de a jó elég? Az idő majd megmondja. Folyamatosan javítani fogunk, nem adjuk fel, tudom, hogy a jó irányba haladunk, és ez nagyon elégedetté tesz.”

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Hirdetés