Tényleg nem tudja, de nem baj, a lényeg, hogy rajta kívül mindenki más tudja.

Kimi Räikkönnen nélkül vág neki az idénynek a Forma–1, a finn ugyanis a tavalyi szezon végén bejelentette, hogy 42 évesen a visszavonulás mellett döntött. Nemcsak tapasztalata fog hiányozni, de megnyilvánulásai is, amivel minden egyes alkalommal bizonyította, hogy ő sportág a legszórakoztatóbb  figurája.

Viszlát, Kimi! – Búcsúzunk az F1 legszórakoztatóbb figurájától

Remek pilóta volt, nem hiába lett világbajnok 2007-ben, de nem csak teljesítménye miatt lesz felejthetetlen és kitörölhetetlen személyiség a Forma–1 történetéből.

Maga Räikkönen egyébként nem érti, hogy mitől lett ilyen népszerű – erről beszélt a Motorsport.com-nak adott exkluzív interjújában:

„Nem tudom, miért kedvelnek engem annyira. Talán azért, mert olyan vagyok, amilyen. Folyamatosan furcsa, vagy különc, vagy nevezd, ahogy akarod. Nekem ez a normális, de kívülről persze nem mindenkinek az.”

A finn azt is hozzátette, mindig fontos volt számára, hogy ragaszkodjon az általa helyesnek ítélt/érzett hozzáálláshoz, és ne változtasson azon csak azért, hogy mások kedvébe járjon, mert mint mondja:

„sokkal nehezebb megpróbálni valaki másnak lenni”

– ezzel pedig nehéz vitatkozni.

Mi egyébként pontosan tudjuk, miért kedvelik az emberek:

Megkérdeztük Räikkönentől, hogy könnyebb-e F1-es versenyzőként csajozni. Válaszolt

Ha egy tipikus Räikkönen-választ akarsz hallani, akkor elég jó helyen vagy.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

„Bottas egy igazi lúzer” – állítja a Red Bull

Bottas is kikerülhetetlen téma volt, amikor saját pilótájának idényét értékelte a Red Bull.

Az FIA elárulta, ki lenne a világbajnok, ha a bíróság helyt ad a Mercedes óvásának

Ki ne emlékezne a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj izgalmaira, a sportfelügyelői döntések káoszára.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés