A kategóriát teremtő Nissan Qashqai receptje szerint, annak testvéreként készült el a Renault Kadjar, amit 2015-ben mutattak be. Most egy ráncfelvarrással kívül és belül is naprakésszé tették a kompakt méretű crossovert.

Három év alatt még egyáltalán nem avult el a Kadjar formája, ezért a Renault tervezőinek nem kellett sokat változtatni a bevált dizájnon. Mint ilyenkor lenni szokott, a hűtőmaszk és a lökhárítók variálásával érték el, hogy első ránézésre frissebbnek tűnjön az új modell, de ne tudd megmondani, mi is változott rajta. Persze új színek és kerekek is érkeztek a kínálatba.

Belül látszik igazán, hogy megújult a Kadjar, ugyanis a korábbi süllyesztett kijelző helyét egy fényes borítású 7 colos érintőképernyő vette át a középkonzolon. Szebb és jobb minőségűnek is tűnik a klímaberendezés kezelőpanelje, de a felhasznált anyagokon, az üléseken, a kilincseken és az ajtókárpitokon is igazítottak a tervezők.

Műszaki téren is van újdonság, a Kadjar is megkapja a Mercedesszel közösen fejlesztett új benzinmotort. Az 1,33 literes, turbós négyhengeres 140 és 160 lóerővel kerül a kínálatba, az utóbbihoz duplakuplungos automata is választható. Az 1,5 literes dízel is új, 115 lóerős, később ehhez is elérhető lesz az automata váltó.

Ez is érdekelhet:

300 lóerős lett, már vinnénk is pályára az új Renault Megane RS-t

Megérkezett a pályanapokra szánt Trophy változat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Volkswagen első elektromos GTI-je készült el az ID. Polóból

Három F1-pilóta is örökre átkozni fogja a legőrültebb Kanadai Nagydíjat

A New York-i rendőrség rommá zúzza a lefoglalt robogókat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.