A frankfurti autószalonon leplezte le különös koncepcióját a Renault, ahol az autóval nem egyszerűen a garázsba állsz be, hanem a nappaliba, a Symbioz utastere afféle társalgóként funkcionál. Most pedig megmutatták azt is, milyen lesz vezetni az autót.

A formája talán a legkevésbé érdekes tulajdonsága, hiszen a Symbioz egy áramvonalas utazókapszula, jókora méretekkel: 4,92 méter hosszú, 1,92 méter széles és csak 1,44 méter magas. A Frankfurtban kiállított prototípus még inkább hasonlított egy kiállítási tárgyra, ez azonban már egy működő és vezethető autó, rendes kormánykerékkel, amit közútra is lehet vinni.

Méghozzá nem is megy lassan. A Symbioz tisztán elektromos hajtású, a teljesítménye 680 lóerő, a legnagyobb nyomatéka 660 Nm, amivel kereken 6 másodperc alatt gyorsul százra. Az akkumulátora jelenleg 72 kilowattórás, ami már elég nagy kapacitásúnak tűnik, de a Renault szerint akár 100 kilowattórás is beépíthető ebbe a karosszériába, amivel a Teslát is beérik.

A Teslához hasonlóan a Symbioz is képes önvezető módban haladni, és igazából ez a legérdekesebb benne. Ha bekapcsoljuk a robotpilótát, akkor a kormánykerék visszahúzódik, még több hely lesz a vezető körül, aki akár félig fekvő pozícióba is hajthatja az ülését. Utazás közben pedig az autóban lévő OLED képernyők és 3D szemüvegek szolgáltatják a szórakoztató tartalmakat.

Lehet, hogy futurisztikusnak hangzik, de a Renault szerint akár már 2023-ban olyan autókkal utazhatunk, mint a Symbioz. Ha teljes egészében nem is valósul meg, de néhány elemét biztosan viszontlátjuk majd a francia márka következő újdonságaiban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Átalakult, mégis maradt a régi a Racing Bulls 2026-os autója

Ezzel az autóval lesz ötszörös világbajnok Max Verstappen 2026-ban

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés