Annyira berágott rájuk a monacói eset miatt, hogy jobbnak látott távolságot tartani.

Daniel Ricciardo bevallotta, hogy nem viselte túl jól, hogy a csapata csúnyán elrontotta a kerékcseréjét Monacóban, és ez a győzelmébe került, ráadásul nem ez az első eset, hogy elbénáz valamit a Red Bull. Az ausztrál elárulta, hogy jobbnak látta, ha pár napig nem keresi a kontaktot a csapatával, annyira mérges volt rájuk.

„Monaco után jobbnak láttam, ha egy kis távolságot tartok tőlük, kellett egy kis idő, amíg kitisztult a fejem, és nem akartam balhézni. Pár napig nagyon mérges voltam, és haragudtam, amiért elrontották a győzelmemet.”

„Azóta átlátom, hogy ilyen dolgok akármikor megtörténhetnek, és egyszerűen halmozottan szerencsétlen is voltam, és túlságosan érzékenyen érintett a dolog. Nagyon fontos volt a számomra ez a hétvége, és nagyon szerettem volna egy tökéleteset összehozni.”

Amikor végre szóba állt a csapatával, akkor elfogadta a csapatfőnök, Christian Horner bocsánatkérését, és megtanulta, hogy hogyan fog működni az új szoftver, ami ezeket a hibákat kívánja elkerülni a jövőben.

„Telefonon beszéltük meg a dolgokat, nem kerestem őket pár napig, majd amikor lenyugodtam beszéltem Christiannal, és a mérnökömmel, és bocsánatot kértek a dologért, és elmagyarázták az ő oldalukról mi történt.”

 

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés