A hetvenes években szintet léptek a Skodánál, és az akkorinál jóval komolyabb versenyautót építettek, ami azonban sosem tudta megmutatni, mire is képes valójában.
A kelet Porschéjének is nevezték a 110 R Coupét, amivel a Škoda a korabeli autóversenyeken is indult. A hetvenes évek elején kiderült, hogy ha a nyugati versenytársakkal is tartani szeretnék a lépést, akkor egy ennél izmosabb versenyautóra lesz szükségük. A mérnökök a sportkupéból indultak ki, és egy egészen új koncepciót fejlesztettek.
A formás kupékarosszéria tetejét alacsonyabbra szabták, és a kerékjáratokat alaposan kiszélesítették, amivel elég extrém megjelenése lett a Skodának.
A hátulra épített épített motort egy hatvanas évekbeli prototípusból, a 720-asból vették, a kétliteres, négyhengeres erőforrás 163 lóerőre volt képes, amihez a Porschétől szereztek ötfokozatú kézi sebességváltót.
A karosszéria könnyített acéllemezből, alumíniumból és üvegszálerősítésű műanyagból készült, ezért 85 kilogrammal kevesebbet nyomott a szériamodellnél. A motor hengerűrtartalma után 200 RS névre keresztelt versenyautó
alig volt nehezebb 800 kilogrammnál, ezért a megfelelően áttételezett váltóval a végsebessége a 240 km/órát is elérte.
A 200 RS-ből csak két példány készült, egy harmadikat pedig 1,8 literes, 154 lóerős motorral szereltek fel, és 180 RS-nek nevezték el. A három versenyautóval rajthoz álltak két cseh futamon 1974-ben, de mire nemzetközi porondra léptek volna vele,
megváltoztak a szabályok: prototípusok helyett csak szériagyártású modellből épült versenyautókat engedélyeztek.
Mladá Boleslavban nem csüggedtek, és ismét a 110 R Coupét vették elő, de ezúttal nem változtatták meg radikálisan a karosszériát.
A motorját azonban 1,3 literesre cserélték, a teljesítményét 140 lóerőre növelték, és a 720 kilogrammos autó ütőképes versenygéppé vált, a hazai és nemzetközi futamokon is sikereket arattak vele.
