Egyelőre csak álló helyzetben nézhettük meg, ülhettünk bele, nyomkodhattuk a gombjait, de úgy tűnik, az új Superbbel sikerült nem hibáznia a Škodának.

Konzervatív, de a szó legjobb értelmében. Az új Superb tervezésénél a Škoda nem volt hajlandó a modell semmilyen értékét sem beáldozni mindenféle hóbortos autóipari trendek és divatok miatt. A negyedik generációs újkori Superb továbbra is egy tágas, kényelmes, hatalmas hátsó lábteret és csomagtartót adó felső-középkategóriás utazóautó, amely képes luxuslimuzin- (illetve luxuskombi-) közeli élményt nyújtani, Škoda-áron. Amiről még nem tudjuk, mennyi lesz – a magyarországi forgalmazás a jövő év elején indul.

Semmi SUV-osítás, semmi emelés, így jön össze a 0,23-as cW-érték a szedánnál, 0,26-os a kombinál. Három benzinmotor, 150-től 265 lóerőig, két dízelmotor, 150 vagy 193 lóerővel, és egy plug-in hibrid, amely optimális körülmények között száz kilométert is le tud nyomni tisztán villannyal, mielőtt működésbe lép a másfél literes turbómotor.

A 2001-ben újraélesztett Superbből eddig több mint 1,6 millió példány készült, és a buli megy tovább, kifulladásig. Úgy néz ki, amíg lehet eladni benzines és dízelautót, addig lesz Superb is, azokkal a hagyományos értékekkel, amelyeket nagyon lehet szeretni egy autóban.

Az új Superb nagyobb, mint valaha: 4912 mm hosszú a szedán, 4902 a kombi. A csomagtér szokás szerint óriási: 630 liter a szedánban, 690 a kombiban.
1934–1949: az első Superb. Utána elég sokat kellett aludni, amíg 2001-ben visszatért a modell a Škoda portfóliójába
Klaus Zellmer tavaly óta a Škoda első embere. Imádja a látványos show-kat, az új Superb bemutatója is nagyszabású PR-rendezvény volt egy prágai hokistadionban
Szedán és kombi, ahogy a második széria óta megszoktuk
Hosszabb és magasabb mint valaha. Az új kombi ledöntött üléstámlákkal csaknem két köbméteres rakodóteret kínál!
690–1920 liter csomagtér a kombiban
Azért néha az egyszeri autósújság-író is érezheti azt, hogy nem hiába koptatja a száját/tollát/klaviatúráját! Az új Superbben tárcsás, fizikai klímakonzol van, a Škoda a Superbbel nem ment bele az érintőképernyő-csapdába

A látvány kívül-belül rendes, tisztességes dizájneri iparosmunka. Megvannak az aktuális márkastíljegyek a hatszögletű hűtőmaszktól a kétküllős kormányig, ahogy kell, a méreteket minden lehetséges pontos hangsúlyozó formaterv pedig már beülés előtt meggyőz arról, hogy ha NAGY autó kell, akkor Superb. Nem maradnak el a szokásos škodás okosságok sem: megvan az ajtóba rejtett esernyő, a jégkaparó a tanksapkában, és jött pár új Simply Clever-cucc is, amelyekről majd a teszt kapcsán mesélünk. Összesen huszonnyolc kisebb-nagyobb ilyen kreatív okosság található a legjobban felszerelt Superbben.

A felhasznált anyagok minősége az utastérben meggyőző, csak itt-ott akad pár apróság, ami jelzi, hogy a Škodának még ma sem szabad Audinak lennie. A szellőzőrostélyok tekergetési-forgatási érzete tipikusan az a pont, ahol a minőségérzet messze-messze az audis klattyogtatási élmény alatt marad.

Újdonság: a Merci, vagy ha tetszik, VW ID-módra a kormány mögé emelt irányváltó kar. (És minden Superbben ilyen lesz, mert kézi váltót többé nem lehet kapni ehhez a modellhez.)

Régiség: a kormány túlsó oldalán a karos tempomat, amely a fizikai klímakonzollal együtt hirdeti, hogy egy autóban az a jó, ha néhány funkciót nem a látvány, a szép kezelőszerv határoz meg, hanem épp ellenkezőleg: az odanézés nélküli kezelhetőség lehetősége.

A legnagyobb kérdés az új Superbbel kapcsolatban, hogy mennyire rontja meg a vezetés élményét a temérdek önvezető, vezetéstámogató, táblafelismerő cucc, ami manapság oly sok keserűséget tud okozni a mai autókban. A VW-csoportos kocsiknál láttunk már példát jól és rosszul alkalmazott elektronikus asszisztenciára egyaránt; bővebben majd ezekről is a teszt után tudunk beszámolni.

Papíron nyilván minden rendben van: az új Superb elvileg sokkal hatékonyabban figyeli a környezetét és előzi meg a baleseteket, mint elődei.
Egy jópofa Simply Clever-cucc: mikroszálas textillel bevont érintőképernyő-tisztogató hasáb
A plug-in hibrid kábelei a csomagtér padlója alatt laknak

A benzines és a dízel Superbek is biztos jók, de amit a leginkább kipróbálnánk, az a 25,7 kWh-s akkuval felszerelt, 50 kilowattos DC-gyorstöltés felvételére is képes plug-in hibrid.

Villanyos, emissziómentes napi rutinutak a hétköznapokon, a lehetetlenül tágas tér luxusát kínáló, gyorsan megtankolható túraautó nyaralások, hosszabb utak idején: úgy képzelem, ez a Superb lehet az, ami a legtöbbet nyújtja mindabból, amire a negyedik generációs óriási Škoda képes lehet.
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában