Lehet, hogy mégis lesz valami a Sony saját autójából: kiderült, hogy egy másik japán márkával, a Hondával együtt váltanák valóra az ígéretes koncepcióautójukat.

A Sony mindenkit meglepett, amikor 2020-ban egy saját elektromos autó prototípusát mutatta be, de akkor azt mondták, hogy csak kísérleti céllal készült el a Vision-S, nem áll szándékukban autógyártónak állni. Mégis tovább dolgoztak a projekten, és idén egy újabb koncepciót mutattak be, ami alapján nagyon úgy tűnik, hogy mégis csak foglalkoztatja őket az autógyártás gondolata.

Persze a Sony nem autógyártó, ezért nincs meg a szükséges tapasztalata és infrastruktúrája a sorozatgyártáshoz, úgyhogy egy megbízható és hasonló mentalitású partner után néztek. Most pedig kiderült, hogy

a Hondával hoztak létre közös vállalatot New Company néven elektromos hajtású autók fejlesztésére és gyártására, valamint a termék forgalmazására is.

Jól hangzik a recept, hiszen a Sony szállítaná az új modell szoftveres részét, míg a Honda felelne a hardverért és a gyártásért. A közösen készülő autóról még nem tudni részleteket, de nem bánnánk, ha a Vision-S 01 és 02-ből indulnának ki a gyártásba kerülő autó tervezésekor, mert ahhoz képest, hogy a Sony első próbálkozásai, szerintünk elég jól sikerültek.

Ez is érdekelhet:

Nem kerül gyártásba a Volkswagen elektromos kisautója

Pedig nekünk bejött az egyszerű és finoman múltidéző dizájn.

Az év végén jön Európába az elektromos Fisker Ocean

A tervezettnél hamarabb bevezetik az osztrák gyárban készülő crossovert.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés