Amikor a Warner és a Discovery egyesült, a stúdió fejesei nagytakarítást rendeztek, melynek során lelőttek néhány olyan projektet is, melyek már gyakorlatilag teljesen készen várták, hogy kitűzzék a premier időpontját. Ilyen volt a Batgirl is, ami miatt nem sokan hullajtottak könnyeket, a szintén jegelt Coyote vs. Acme viszont már egy egészen más tészta.
Ez ugyanis egy vegyesen élőszereplős és animációs tárgyalótermi komédia, melyben a Bolondos dallamok jól ismert figurája, a folyton a Kengyelfutó Gyalogkakukkot kergető Prérifarkas elhatározza, hogy végre kiáll magáért. Hősünk megunja, hogy a kakukk elfogására beszerzett eszközök sorra besülnek, és mivel mindezeket az Acme nevű cég gyártja, keres egy ügyvédet, aztán bíróság elé viszi az ügyet.
Az utolsó előzetes alapján még az is előfordulhat, hogy a filmet megmentő Ketchup Entertainment nevű cég jól döntött, hogy pénzt pumpált a projektbe. Ha nem rontják el, akár még egy izgalmas, vicces, sőt, érzelmes mozi is kisülhet ebből a hülye ötletből.
A filmet nálunk szeptember 24-én mutatják be a mozik.
Ez is érdekelhet:
Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben