A Deadpool és a Logan után már nem kérdés, megéri-e felnőtteknek készíteni képregényfilmeket, sőt, a Joker azt is bebizonyította, hogy jól ismert gonoszok eredetsztorijaihoz is érdemes úgy hozzányúlni, hogy az alkotók nem hülyéskedik el a dolgokat.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Az Agyagpofa is a sötétebb, komolyabb, 18 pluszos csapatot erősíti, amit a teljes előzetes is igyekszik aláhúzni. A sztori főhőse egy hollywoodi aranyifjú, akinek a maffia sikerei csúcsán szörnyen elcsúfítja az arcát. Emberünk képtelen belenyugodni a sorsába, ezért aláveti magát egy kísérleti eljárásnak, melynek során egy mesterséges anyag segítségével veszik rá a testét a regenerálódásra. Az eredmény az elején még biztatónak tűnik, aztán kiderül, hogy az eljárás végzetes és visszafordíthatatlan következményekkel jár.

A film tehát Batman egyik legveszélyesebb ellenfelének megszületését mutatja be olyan színészek közreműködésével, mint a címszerepben domborító Tom Rhys Harries, továbbá Naomi Ackie, Max Minghella, Eddie Marsan és David Dencik.

Az Agyagpofa október 22-én érkezik meg a magyar mozikba.

Ez is érdekelhet:

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

A District 9 rendezőjének új zombis kisfilmje teljes egészében AI-jal készült, ami meg is látszik rajta

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Külföldi vagy hazai nyaralás?
46% Külföldi
23% Hazai
31% Idén egyik sem