Csaknem egy évtized kellett hozzá, hogy a Shelby Supercars végre gyártásra kész állapotba hozza a szuperautóját. Mostanra végre rendelhető lett a Tuatara, és ebből az alkalomból újabb részleteket is elárultak róla.

A nagy bejelentés után évekig nem hallottunk a Shelby Supercars új modellje felől, de az utóbbi hónapokban, úgy tűnik, felpörögnek az események. A tavaly őszi Pebble Beach-i autókiállításon újra leleplezték a Tuatarát, ami már közelebb áll a gyártáshoz, mint valaha, ezért szinte mindent megtudtunk róla.

A különlegesnek bátran nevezhető formáját Jason Castriota jegyzi,

aki olyan sportautókat tervezett korábban, mint a Ferrari 599 GTB és a Maserati Granturismo, de számos egyedi prototípus vonalaiért is felelt. A Tuatara pedig nem hazudtolja meg a dizájner korábbi munkáit, fantasztikus formájával és felfelé nyíló ajtóival azonnal felkelti a figyelmet.

A szénszálas anyagból épített karosszéria légellenállási együtthatójára is nagyon büszkék, a megfelelő leszorítóerő mellett elért 0,279 nagyszerűnek számít a Bugatti vagy Koenigsegg hasonló értékei mellett.

A Tuatara ugyanis ebben a ligában játszik, ha azt nézzük, hogy a célja a 300 mérföld/órás, azaz a 480 km/órás végsebesség elérése.

Az eszköze ehhez az SSC saját fejlesztésű 5,9 literes biturbó V8-as motorja,

ami benzinnel is 1350 lóerős, de ha etanollal tankolják fel, akkor 1750 lóerő leadására képes. Az erejét hétfokozatú robotizált váltó továbbítja a hatalmas, 345/30 méretű abroncsokkal szerelt 20 colos hátsó kerekekhez.

A 4,43 méter hosszú, 1,99 méter széles és csak 1,09 méter magas Tuatara csupán 1250 kilogrammot nyom, ezért el tudod képzelni, hogyan megy. Az éles tesztje még hátravan, de amit eddig tudunk az SSC szuperautójáról, az is több, mint biztató. Az árát még nem tudni, de a megrendelőket már fogadják, összesen 100 példányt lehet foglalózni.

A motorja kész műalkotás, hallgasd meg, hogyan szól:

Hallgasd meg, hogyan zenél az SSC Tuatara 1750 lóerős motorja!

Így ad koncertet a világ leggyorsabb autójának szánt SSC Tuatara.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés