A Suzuki Swift nem egy volt a rendszerváltás után megjelent nyugati vagy távol-keleti új autók közül, hanem a lehetőség maga, hogy magyar családok lecserélhessék évtizedekkel korábban is elavultnak számító szocialista, vagy ilyen-olyan módon az országba került öreg nem szocialista kocsijaikat. Az első magyar Swift – ami a típus nemzetközi történetében a második generációnak számít – kategóriájában sem volt épp csúcstechnika, de azokhoz az autókhoz képest, amelyekhez a vevők viszonyítani tudták, űrhajónak tűnhetett, megbízhatósága, alacsony fenntartási költsége pedig nemcsak hozzájuk mérve számított kivételesnek, hanem ténylegesen. És ott volt még a nullás kezdő- és az alacsony havi részlet, a roncsautó-beszámítás – mindez kellett ahhoz, hogy a Suzuki ne csak szlogen szintjén legyen a mi autónk.

Napjaink, sőt már az előző évtized Swiftje sem lehet olyan korszakos modell Magyarországon, amilyen a kilencvenes évek elején volt, már nem is Esztergomban, hanem Japánban gyártják, ettől még valószínűleg a legismertebb típusok egyike, és ha megjelenik egy új generációja, az sokakat érdeklő esemény. Ráadásul a kisautókon nincs akkora haszna a cégeknek, amire két megoldást szoktak alkalmazni: vagy megnövelik a méretüket, vagy leállítják a gyártásukat, ezért már az is hírnek számít, hogy a Suzuki kitart a kategória mellett.

A kétezres évek elején bemutatkozott „új” Swift formája annyira jól sikerült, hogy alapvetően nem kell, illetve valószínűleg nem is szabadna hozzányúlni, és bár a 2010-től és 2017-től kapható szériák is mutatósak, ez az új különösen jól sikerült. A legjellegzetesebb része a motorháztető, amely már nem simul a karosszériába, hanem önálló, kiemelt alkatrész. Engem a klasszikus Fiat 500-asra emlékeztet – amelynél persze nem a motort, hanem az aprócska csomagteret rejti –, ez bizonyára nem szándékos utalás, de kellemes asszociáció.

A motorháztető alsó vonalának meghosszabbítása húzódik végig a kocsi oldalán. Egy ilyen határozott él nagyobb kocsik oldalnézetének gyakran tesz jót, egy négy méternél rövidebben viszont könnyen válhat kínossá, és amíg csak képen láttam a Swiftet, nem mertem volna határozottan kijelenteni, hogy a kis Suzukin is jó. Jó, nagyon is, egészen zseniális, hogy frissült úgy a karaktere, hogy közben elölről, oldalról és hátulról is egyértelműen, felismerhetően Suzuki Swift. Maradtak feketék a tetőoszlopok, ez már 2005-ben is jó dizájnhúzás volt, az is az, hogy visszakerültek az oldallemezekre a hátsó kilincsek, praktikusabb is így.

Nem akar nagyobbnak látszani a Swift a valóságosnál, mintha büszke lenne arra, hogy a trendekkel ellentétben se lényegesen hosszabb, se magasabb nem lett, kevesebb mint 3,9 méterre van egymástól a két rendszámtábla, és még másfél méter magas sincs. Ez a zömök forma és a városi használat szempontjából is szerencsés, ráadásul így a 16 colos felnik sem tűnnek kicsinek, ám a Suzuki sem tudta áthágni azt a régi szabályt, hogy az utastér a karosszérián belül helyezkedik el, ami a helykínálatot illetően vet fel kérdéseket. Íme a válaszok: elöl kényelmes, de hátul sem nyomasztóan szűkös a hely, amit ekkora térfogatból ki lehet hozni, azt kihozták, és a műszerfal színeivel, formáival és textúrájával is úgy játszottak, hogy növelje a térérzetet. Modern, nem unalmas, de nem is túlcsicsázott felület lett, amely bár mindenhol kemény, ez mégsem zavaró.

A leginkább szembetűnő elem a középső, kilenccolos képernyő, ha ezt képzeletben – vagy a valóságban, csak az hülyeség – eltávolítjuk, akkor is kiadná a dizájn. Jól kézre esik, logikus felépítésű az infotainment rendszer, az pedig külön értékelendő, hogy a klímavezérlés külön panelt kapott, nem menüpontokat. Hasonlóan megnyugtató érzés a mai beltérdivat egyes elemeitől idegenkedő felhasználónak, hogy csak mutatóba találunk fényes fekete műanyag „zongoralakkot”, a kézifék nem pöcök, hanem kar, a valódi kerek műszerek előtt pedig valódi mutatók mozognak.

Új motort kapott a Swift, amely ugyanúgy 1,2 literes, mint korábban, de csak háromhengeres, 83 lóerőre képes, turbó nem, de mild hibrid rendszer segíti. Mivel az autó nincs egy tonna tömegű, elegendő hozzá ekkora teljesítmény, legfeljebb vissza kell váltani, szerencsére az ötfokozatú kézi váltóval ez kellemes élmény (akinek mégse, a magasabb felszereltségi szintekhez kérhet fokozatmentes automatát, vagy ami igazi kuriózum a kisautók között, akár összkerékmeghajtást is), és a motorhang sem tolakodó. Nem csábít a fizikai határok feszegetésére, ezért nem is kell túl kemény futómű a kocsi alá, dinamikus haladáshoz viszont jó társ. A gyári fogyasztási érték vegyes használatnál öt liter alatti, forradalmi újdonság, hogy ezt ténylegesen tudja a Swift, különösebb koncentráció nélkül, normál használatnál.

Az új Swifthez alapáron jár LED-fényszóró elöl-hátul, elektromos ablakemelő hátul is, légkondi, mindenféle hasznos és hasznosnak gondolt biztonsági eszközök a gyalogos és biciklis észlelésére is képes vészfékasszisztenstől a holttérfigyelőn át a táblafelismerőig. Ami igazán tetszik benne – a gyöngysárga metálnak hívott fényezésen kívül –, a koncepció: a kisautógyártásban jártas és sikeres Suzuki nemcsak kitart a kategória mellett, hanem igyekszik elkészíteni az optimális kisautót. Ez az elérhető maximális helykínálatot, az elegendőnél nagyobb teljesítményt, alacsony fogyasztást és várhatóan problémamentes, nem túlhúzott szívómotort jelent, a remek külső dizájn és az egyszerre hagyományos és modern műszerfal csak plusz. Ez ma – akciósan – minimum 6,13 millió forintba kerül.

(Fotó: Csepreghy Dániel)