A tavasszal megvillantott koncepció sok eleme került gyártásba a Civic tizedik generációján, az első példányok már elindultak a tengerentúlra, jövőre nálunk is lesz.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Most, hogy megkaptuk az első képeket az új ötajtós Civic szériagyártású változatáról, megállapíthatjuk, hogy a Honda bevállalós kedvében volt, és mindent valóra váltott, amivel a Genfben bemutatott prototípuson levett a lábunkról. Sportosak maradtak az arányok, a hátsó szélvédőn fent és lent is van egy légterelő, és lesz olyan változata, aminek középen vezetik ki a kipufogóját, pedig ez még nem a Type R. De így is elég gyorsnak ígérkezik, hiszen egy új, 1,5 literes, turbós benzinmotorral szerelik, ami 180 lóerős.

Az Egyesült Államokba szánt példányokat már gyártják is a nagy-britanniai Swindonban, és Southampton kikötőjéből hajózzák a tengerentúlra, ahol az egy éve bemutatott lépcsőshátú kivitel már nagy sikert aratott: elnyerte az amerikai Év Autója díjat. A nekünk szánt változat gyártása az év vége felé indul, a kereskedéseket pedig 2017-ben érdemes célba venni, ha érdekel az új Civic.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

Hiába Antonelli bravúrja: Wolff elárulta, miért nem tud felhőtlenül örülni

Verstappen tehetetlen volt: Elmondta, mi történt valójában a döglődő Red Bull-lal Monacóban

A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
46% Igen
47% Nem
7% Már voltam idén külföldön nyaralni