A luxusautók és sportkocsik világát már felforgatta, most a kamionokon a sor. Nem a Tesláé az első elektromos hajtású nyerges vontató prototípusa, de az biztos, hogy a Semi az egyik legígéretesebb koncepció.

Sejtelmes képen már korábban megmutatta, hogy kamionon dolgozik Elon Musk márkája, és ahogyan a Tesla megkerülhetetlen szereplője lett a luxusautók piacának, úgy a nyerges vontató közé is betenné a lábát. Semi néven mutatkozott be a tisztán elektromos hajtású teherautó, aminek nemcsak a formája, hanem a számai is ígéretesek.

A futurisztikus áramvonalas fülke még csak a kezdet, a Tesla Semi a kamionok között is ugyanolyan gyors lenne, mint a Model S a luxuslimuzinok közt.

Rakomány nélkül 0-ról 100 km/órára 5 másodperc alatt gyorsulna fel, de teljes 36 tonnás terheléssel is elég lenne 20 másodperc, amihez a dízelmotoros kamionoknak 15 és 60 másodpercre van szükségük.

Az emelkedőkkel is jobban megbirkózik a Semi, és mivel nincs sebességváltója, ami megszakítja a gyorsulást, sokkal gördülékenyebb élmény lesz vezetni. A mozgási energia 98 százalékát képes visszatáplálni az akkumulátorba, aminek egy feltöltésével a korábban ígért táv csaknem dupláját, 800 kilométert is meg tudna tenni, autópályán, terhelten.

A töltése is gyorsan megy, amihez a Supercharger mintájára Megacharger néven építenének nagyfeszültségű töltőket oda, ahol a rakodásra vagy pihenőre kerül sor. Elon Musk szerint 30 perc alatt 650 kilométerre elegendő energiát lehet majd tölteni bele, amivel tényleg lemoshatja a dízelmotoros vontatókat.

A vezetőfülkét a sofőr köré tervezték, olyannyira, hogy középen foglal helyet, mint a McLaren F1-ben.

A kormánykerék két oldalára érintőképernyők kerültek. A kilátás így tökéletes, de rengeteg vezetéstámogató rendszer is segíti a sofőrt, így kamerák, holttérfigyelő és ráfutásgátló került bele. A beszállást lépcső segíti, a kabinban pedig fel is lehet állni.

Az Autopilot továbbfejlesztett változatával szinte önvezető lehet a Tesla nyerges vontatója is, és ha valahol, akkor itt van értelme ennek a funkciónak.

A Semi konvojban is képes lesz közlekedni, ahol egy vagy több kamion önállóan követi az elöl haladót. Még nem árulták el az árát, de 5000 dollárért már lehet foglalózni, a gyártása 2019-ben kezdődik.

Ha még nem láttad, nézd meg az új Tesla Roadstert is:

Eszméletlen számokkal robbant be az új Tesla Roadster

1,9 másodperc alatt gyorsulna százra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sosem volt ekkora hatótávja a Tesla Model 3-nak, mint most

Kortalanul szép ez az 1987-es Honda Legend Coupé

Mesterséges intelligenciát is használt az új kampányához a Suzuki

További cikkeink a témában