Bedug, kihúz, és már mehetsz is. A villanyautó-töltés jövőjéről beszélünk.

Persze ha annyi akkumulátorunk lenne, ahányszor ezt hallottuk, már elektronikai boltot nyithattunk volna a körúton, de a kvangdzsui technológiai központ kutatóinak felfedezése kicsit komolyabbnak tűnik, mint az eddigi próbálkozások. A dél-koreai tudósok egy olyan különösen porózus grafént állítottak elő, amelynek grammonkénti felülete egy kosárlabdáéval egyenlő. A megnövelt felületnek köszönhetően a szuperkondenzátor lényegesen több energiát tud tárolni, mint az eddigi grafénalapú kondenzátorok, sokszoros élettartamával és tizenhat másodperces töltési idejével pedig a lítium-ion akkumulátorokat is kiütheti a nyeregből.

Jól hangzik, de a bennünk lakozó szkeptikus azért folyamatosan azt harsogja, hogy majd hisszük, ha látjuk. A dél-koreai tudósok szerint erre már nem is kell sokat várni, az új szuperkondenzátorok gyártása ugyanis már a közeljövőben megkezdődhet. És akkor talán a Plusz Nissan Leaf sem csak arra lesz jó, hogy az Istenhegyi úti Mol-kút és a lakásunk között ingázzunk vele.

(Forrás: Gizmodo)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.