Toto Wolff kendőzetlenül beszélt a Forma–1 elmúlt hat hónapjáról.

Bár egyelőre még nincsenek futamok az F1-ben, a háttérben azért zajlott az élet. A sportág, az FIA és a csapatok folyamatosan egyeztettek egymással, ugyanis számos fontos döntést kellett meghozni a koronavírus-járvány okozta gazdasági krízis helyzet kezelése és elhárítása érdekében.

Nélkülözhetetlen szabálymódosítást fogadtak el az F1-ben

A költségcsökkentés és így a sportág jövője érdekében.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint ezek a háttérmunkálatok még soha nem zajlottak ennyire undorítóan, mint ebben az időszakban:

„Amióta 2009-ben a Williamsszel beléptem az F1-be, még soha nem láttam olyan mértékű opportunizmust és manipulációt, mint most.

A sportágnak vannak olyan oldalai, amelyeket megkérdőjelezek, mert időnként maga a sport a háttérbe kerül, ahelyett, hogy az lenne a legfontosabb.

Sok mindet megtudtam egyesekről, és bár tudom, hogy ez egy rendkívül politikus környezet, ahol mindenki előnyhöz próbál jutni, de azt mondanám, hogy az elmúlt hat hónap volt a legátpolitizáltabb időszak, amióta az F1-ben vagyok.”

Wolff azt is elmondta, hogy örül annak, hogy az elmúlt időszakban nem kellett találkozni egy-két emberrel, ugyanakkor pontosan tudja, amint kialszanak a lámpák a startvonalnál, a sok hülyeség is abbamarad.

(Forrás: gpblog.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés