A Halálos iramban 8-adik részében tűnt fel egy katonainak tűnő terepjáró, ami valójában egy alaposan átépített, de utcai Jeep Wrangler. Azzal a különbséggel, hogy a Hellcat 707 lóerős V8-as motorját szerelték bele.

Nem ez az első alkalom, amikor eljátszottak a gondolattal, milyen lenne egy Jeep a Hellcat hétszáz lóerős motorjával. Maga a Jeep készítette el a Trailcat prototípust, ami persze egyedi példány maradt, de később egy tuningcég, a Dakota Customs már beszerelte a 6,2 literes V8-ast az ikonikus terepjáróba. Annak a formája azonban szinte változatlan maradt, míg most itt a Rhino XT, aminél alig lehet ráismerni az alapokra.

Az US Specialty Vehicles ugyanis azután, hogy megvette a Jeep Wranglert, teljesen lecsupaszította, és mindent újra megépített hozzá. A formája ezért idézi a katonai terepjárókat éppúgy, mint a katasztrófafilmek túlélőautóit. És éppen ez a forma az, ami megfogta a Halálos iramban 8 rendezőjét, F. Gary Grayt, aki nemcsak a filmhez, hanem saját magának is rendelt belőle egyet. Nem olcsón, a Rhino XT 80 ezer dolláros árát a Hellcat motor nagyjából a duplájára emelte.

Nézd meg az US Specialty Vehicles másik gyöngyszemét is, amit Ford F-450-ből építettek át:

Félelmetes autónak még nem volt ilyen vicces neve

Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy sport? Biztosan valami egészen más, mint egy 5,7 méter hosszú, 2,2 méter magas monstrum.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A New York-i rendőrség rommá zúzza a lefoglalt robogókat

Gyönyörű sportkupéval mutatja meg az Alpina jövőjét a BMW

Gombnyomásra kitáruló ajtókkal jön az új Audi Q9

A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.