A Shell hamburgi techközpontjában kedves őrült tudósok próbáltak meggyőzni minket arról, hogy legalább néha tankoljunk V-Powert.

Nem egyszerű feladat az olajcégek számára, hogy eladják a prémium benzint, prémium gázolajat. Minden autósban ott a kétség: ha egyszer a benzin, a gázolaj úgyis egy szabványos, hatóságilag ellenőrzött minőségű termék, vajon mit lehet vele csinálni, amitől annyival jobb lenne, hogy hajlandók legyünk több pénzt adni érte? Ezt próbálták most nekünk hitelesen elmagyarázni a Shell hamburgi kutató-fejlesztő központjában. De sikerült?

Fuel scientist, üzemanyagtudós: ez állt a minket győzködő fehérköpenyes shellesek névtábláin. Kicsit olyan lehet ez a szakma, mint az ilyen-olyan csapvíztisztítókat áruló ügynökök melója. Ha egyszer a csapvíz amúgy is egy folyamatosan vizsgált, hatóságilag ellenőrzött dolog, amit meg lehet inni, akkor miért is kellene azt tovább tisztítani? Ha az alapáras benzin, gázolaj szabványos termék, amivel amúgy is elmegy az autó, miért kellene belőle drágábbat venni?

És szegény csapvíztisztító ügynök illetve szegény Shell-es üzemanyag-fejlesztő mérnök hiába magyarázza, hogy miért, illetve mit lehet javítani a normál vízen, benzinen, gázolajon, az ember folyton csak azt látja, hogy valaki el akar adni neki valamit, ami egy számára amúgy is megfelelő dolgot biztosan drágábbá tesz, de nem teszi rögtön jól érzékelhetően jobbá is.

Az intenzív hamburgi prémiumbenzin-kurzuson végül nem a petrolkémiáról keveset tudó tömegek számára konstruált szemléltető eszközök győztek meg arról, hogy érdemes egy esélyt adni a prémium üzemanyagoknak. A hosszú nyelű, kék mágnesfejű csodamolekula, ami egy hatalmas porlasztócsúcs furatain átdugva összeszedi a vasreszelék-lerakódást, az embernagyságúnál is nagyobb, lekokszolódott szelep-szobrok, az összekaristolt, ezért a rugó ellenében a sima, hibátlan darabhoz képest nehezebben húzgálható porlasztó-makett jópofa szemléltető eszköz, de csak annak bizonyít bármit is, akit a mosópor-reklám is meggyőz, hogy a kék molekula erősebb, mint a piros, vagy fordítva.

Ennél azért egy fokkal komolyabbak voltak azok a displayek, amelyek valódi elkokszolódott szelepeket, porlasztókat mutattak be. Ezeken láthattuk, melyek azok a lerakódások, amelyeknek kialakulása az adalékolt V-Power üzemanyaggal megelőzhető, sőt: amelyeket utólag kvázi le lehet tisztítani alkalmankénti prémium üzemanyag tankolásával, benzines és dízel motorok esetében is.

Tulajdonképpen az volt a legmeggyőzőbb az egész programban, amikor a petrolkémikus nem azt mondta, hogy mostantól tankoljon mindenki mindig drága V-Powert, hanem hogy már az is jó, ha minden második-harmadik tankolásnál prémium üzemanyag „mossa át” a rendszert. Ezt még én is ki fogom próbálni a V-Powert eddig sosem látott családi flottán.

Ami igazán hitelesen megmutatta, hogy Hamburgban a Shell ténylegesen komoly varázslatokat csinál az üzemanyagokkal, az az iszonyú mennyiségű, láthatóan méregdrága technikai cucc volt. A mindenféle analitikai műszerrel felszerelt, mozgó labor-félpótkocsi, amelyben Valeria Loreti üzemanyagtudósnő mesélt arról, hogyan dolgozik együtt sok-sok éve a Ferrarival azon, hogy a versenyüzemanyagok és kenőanyagok a lehető legjobban szolgálják a motorsportsikereket:

A sci-fi díszletnek is kiválóan beillő stabil üzemanyaglabor láttán is hajlamos voltam elhinni, hogy a prémiumbenzin, prémium gázolaj fejlesztése mögött tényleg valódi kutatások, tapasztalatok, tudományos ismeretek állnak:

És nyilván nem véletlenül pörög folyton öt dinamométer Hamburgban mindenféle tesztautók alatt, a teljesítmény, a fogyasztás, a tartósság laborkörülmények között is élethű viszonyokat produkáló mérésére. Köztük ez a -40 és +40 Celsius-fok között temperálható, két görgőpáros, 4x4-es kocsikat is vizsgálni képes „autófutópad”, amin le is vezettünk egy WLTP-ciklust:

4x4-es dinamométer; a monitoron a WLTP-ciklus fut, a vezetőnek a virtuális "pálya" vonalain belül maradva kell kezelnie a gázt, féket, a váltásokat

És itt ez a másik dinamométer, amelyben nem ember, hanem robot nyomja le a kilométereket, kuplungolva, a kézi váltót kapcsolgatva, az indítógombot robotkézzel nyomogatva:

Ezen a dinamométeren robot vezeti a Golfot, program szerint nyomja a féket, gázt, kuplungot egész 24 órákon át fáradhatatlanul

A Shell technológiai központjában számos legendás motor szolgál dekorációként itt-ott; a mosdók előtt, a konferenciateremben, esetleg csak úgy, a folyosón. De nem ezek a legdrágább motorok Hamburgban, hanem néhány 500 köbcentis, egyhengeres kis vacak. Ezek az AVL által szállított tesztmotorok agyonszenzorozva, szanaszét mérve pörögnek saját kis stabil járatópadjukon, hogy adatokat szolgáltassanak arról, mi is történik az üzemanyaggal különböző körülmények között a belsőégésű motor belsejében:

Ez a berendezés egy félliteres motor köré épült járatópad. Mérések közben a motor által termelt energia sem megy veszendőbe; a kép előterében lévő generátor elektromos áramot fejleszt és betáplálja a hálózatba
Érzékelők kábeleinek rengetegében, külső feltöltővel akár négy barral túltöltve pörög az AVL kis egyhengerese. A kipufogógázok is teljes elemzést kapnak a túloldalon
Motorok együttműködések emlékére: ez a 2017/18-as DTM-ről maradt
V12-es dízel VW-motor
Ferrari szobor

Természetesen a Shellnél is hallottak már valamit arról, hogy az olajkorszakot épp elektromos korszakra cseréli a mobilitásban az emberiség. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy a Shell technológiai központjának műhelyében a téli gumizásra váró kocsik között több volt az elektromos, mint a benzines vagy dízel. Persze ha ügyesek, az olajcégek az elektromos mobilitási átalakulással egyáltalán nem kell, hogy teret veszítsenek.

A villanyautókat sem lehet mindig otthon tölteni, a meglévő üzemanyag-töltőállomások jó része pedig az úthálózat részeként a jövőben is tovább működhet, mint elektromos töltőállomás. A Shell ezt nyilván még nálam is jobban tudja, ennek megfelelően fejleszti is az egyre nagyobb teljesítményű, beépített akkumulátorral akár kis betáplálás mellett, folyamatos energiagyűjtéssel szinte impulzusszerű villámtöltésekre képes berendezéseket, amelyek mellett már szinte szerint muzeális értéket képvisel a Shell Recharge-hálózat első, 50 kilowattos DC-töltője; az, amelyikkel mi is a leggyakrabban találkozunk a hazai Shell-kutakon:

Hogy a V-Power branddel mi lesz az elektromos korszakban? Egyelőre nehezen tudom elképzelni. De a fene tudja: ha a fuel scientistek átképzik magukat electricity scientistté, talán ki tudnak majd mókolni valami olyan mágikus prémium töltési módszert, ami visszafiatalítja a degradálódott akkumulátort, ha minden második-harmadik töltésnél a kicsit drágább prémium áramot tesszük a kocsiba. Ha olyan meggyőzően adják elő azt is, mint most a lerakódást letisztító adalékkal feltuningolt V-Power benzin és gázolaj szuperképességeit, simán elhiszem majd és kipróbálom tényleg csodát tesz-e az akkori öreg, leharcolt magyar rendszámos villanyautómmal!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Harmincegy éve nő vezeti Budapest legnépszerűbb, sokat látott sztriptízbárját – A nagy Marilyn-sztori a Playeren

Megváltoztatják az OMV jól ismert emblémáját

A Volkswagen ID.3-ból is elkészült a Harlekin változat

További cikkeink a témában