Már Austinban jár a Forma–1, de még mindig a mexikói futam a téma.

Nem volt egyszerű versenyhétvégéje Max Verstappennek a Mexikói Nagydíjon, az időmérőt megnyerte, de lebuktatta magát, aminek következtében megbüntették és csak a negyedik helyről indulhatott. Aztán jött a futam, aminek első harmadában háromszor is ütközött, a rajtnál Lewis Hamiltonnal, az 5. körben Valtteri Bottasszal, a 23. körben pedig Kevin Magnussennel, de azért így is sikerült célba érnie, a hatodik helyen.

A mexikóvárosi futamgyőztes Hamilton szerint a holland megtorpedózta őt, de ez egyáltalán nem lepte meg, mert Verstappennél mindig számítani kell erre. Na, ez volt az a kijelentés, ami a Red Bull-pilótájának nagyon nem tetszett, amikor az Amerikai Nagydíj csütörtöki sajtónapján felhozták neki a brit véleményét:

„Én nem így látom a dolgot. Ez egy ostoba megjegyzés volt tőle. Tény, hogy kemény versenyző vagyok, de tisztességes. Szerintem ez nem volt egy korrekt megjegyzés.”

Verstappen szerint nem volt probléma manőverével, de erről nem is akar már beszélni – úgy van vele, hogy az ő versenyét a két Mercedes-pilóta tette tönkre:

Hamiltont és Bottast hibáztatja Verstappen

A holland szerint a Mercedes tette tönkre a futamát.

(Forrás: Sky Sports, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve