Pontosan úgy kell gratulálni a rivális világbajnoki címéhez, ahogy Sebastian Vettel tette Lewis Hamiltonnak.

Két futammal a vége előtt már biztosan Hamilton a világbajnok, miután szezonja legrosszabb versenyén a kilencedik helyen ért célba, miközben Sebastian Vettelnek csak a negyedik jött össze Mexikóban.

A verseny után, még a tiszteletkör során a Ferrari német pilótája példaértékű sportolói és emberi magatartásról tett tanúbizonyságot:

Vettel a brit mellé ment és megtapsolta, nem csinált nagy dolgot, igaz? Mégis mennyire feltűnő és megsüvegelendő tett volt ez. Majd szóban is folytatta:

„Ez Lewis napja, világbajnok lett, maximálisan és megérdemli. Az ő napja, az ő éve. (...) El kell ismerni a legjobbat, aki idén ő volt. Igen, összességében ő a volt a jobb, aki jobb munkát végzett, ennyi.”

Nincs anyázás, nincs köpködés. Így is lehet.

Ami pedig a német szerint a Ferrarit illeti:

„Nekünk marad, ami marad. Jelenleg kiábrándító. Jövőre más lesz, tiszta lappal indulunk.”

(Forrás / fotó: Instagram / sport.de)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés