Különös incidens borzolta a kedélyeket a Brit Nagydíj időmérőjén, ami után George Russell is csak széttárni tudta a karját.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

George Russell a silverstone-i kvalifikáció Q1-es szakaszban elveszítette az uralmát a Mercedese felett, amikor az egyik kanyar felé közeledve váratlanul blokkoltak a kerekei. A autó tehetetlenül száguldott át a kavicságyon, majd egyenesen a gumifalnak ütközött. Bár a becsapódás szerencsére nem volt túl nagy erejű, az első szárny komolyabban megsérült az eset során:

A furcsa baleset okaira maga Russell sem talált magyarázatot, és a leintés után teljesen értetlenül állt az eset előtt, hiszen elmondása szerint egész eddigi pályafutása során egyszer sem hibázott még abban a kanyarban.

A csapat szerelői ugyan rohamtempóban hozták helyre a sérült elemeket, a hiba utáni tempóhiány rányomta a bélyegét a brit teljesítményére. A hazai közönség előtt versenyző Russell ugyanis nem tudta maximálisan visszanyerni a magabiztosságát, és végül a negyedik helyre kvalifikálta magát, miközben a világbajnok éllovas csapattársa, Andrea Kimi Antonelli magabiztosan szerezte meg a(z újabb) pole pozíciót.

Behúzza a 19 éves csodagyerek Silverstone-t, vagy a Ferrari pilótái elrontják a Mercedes ünnepét?

Vajon Andrea Kimi Antonelli ki tudja használni, hogy a pole pozícióból indulhat?

(Fotó: Formula1.com)

Ez is érdekelhet:

A McLaren kerek-perec megmondta, miért nem kell nekik Verstappen

Zak Brown lényegében elvágta a Max Verstappen McLarenhez igazolásáról szóló találgatásokat, de egy kiskaput azért mégis nyitva hagyott.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

Oda Hamilton első sora: rajtbüntetést kapott a Magyar Nagydíj időmérője után

Bizonytalan rajtrács, hatalmas csata: Ki nyeri a Magyar Nagydíjat? Szavazz!

A Player kérdése: Ott leszel az F1-es Magyar Nagydíjon hétvégén?
3% Igen, kilátogatok a helyszínre.
38% Nem, de a futamot követni fogom.
59% Nem megyek ki, és valószínűleg a futamot sem nézem.