A Vinfast két elektromos SUV-val és egy akkumulátor-bérleti konstrukcióval támadja be a komplett nyugati villanyautó-ipart.

1993-ban Phạm Nhật Vượng, vietnámi üzletember Ukrajnában megalapította a Technocom nevű céget, ami szárított tésztaételek gyártásával foglalkozott. Aztán történt egy's más, és ebből a cégből felépült Vietnám legnagyobb iparvállalata, a Vingroup, amely Vinfast néven 2017-ben létrehozta Vietnám első saját autómárkáját

A Vinfast prototípus-szintű járműveivel személyesen is találkoztam a pandémia előtti utolsó Párizsi Autószalonon. Ezek még benzines autók voltak, de a Vinfast már továbblépett. Tavaly már a vietnámi autópiac ötödik legnépszerűbb márkájává váltak, 250 ezer darabos éves kapacitású üzemük mellett nemrég elkezdték építeni második autógyárukat is. 2022-ben pedig elektromos szabadidőautókat akarnak piacra dobni az USA-ban, Németországban, Franciaországban és Hollandiában.

Vinfast VF32
Vinfast VF33

A Vinfast úgy gondolja, autói azért lehetnek különösen vonzóak az amerikai és európai vevők számára, mert nem kell majd kifizetniük az akkumulátor árát. A Renault korábbi konstrukciójához hasonlóan a villanyautók értékének legnagyobb hányadát adó alkatrészt havi bérleti díjért használhatják, a Vinfast pedig vállalja, hogy ha az akku kapacitása az eredeti érték 70%-ára csökken, újra cseréli az elöregedett áramforrást.

A VF33 beltere

A két exportra szánt Vinfast-modell, a VF32 és VF33 divatos, kellemes megjelenésű villanyautók. A teljesítmény-adatok alapján is versenyképesek tűnnek a hasonló jellegű elektromos autókkal: 300 kW-nyi motorteljesítményt és 500 km feletti hatótávot ígérnek. A kérdés már csak annyi, hogy minőségben is tudják-e hozni a konkurencia szintjét, illetve hogy az agyontelített piacon, a Tesla és a klasszikus márkák valamint a semmiből érkező kínai új gyártók szemre, árra vonzó elektromos modelljei mellett mit szólnak majd a vevők a Vietnámi Szocialista Köztársaságból érkező alternatívákhoz.

A Vinfast modellek fomája is olasz tervezők munkája, de van villanyautó, ami sokkal-sokkal olaszabb bír lenni:

Az olasz dizájn az elektromos autózás korában is verhetetlen – Fiat 500e-teszt

Annyira cuki, annyira részletgazdag, annyira megunhatatlan, hogy szinte észre sem veszed, mennyire jó villanyautónak is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Még nagyobb szám lett a hat és hét üléssel is kérhető Mazda CX-80

További cikkeink a témában