Majd' nyolc évvel ezelőtt a taxisoknak még volt bajuk az Uberrel, mostanra ez a helyzet megváltozott.

Hét és fél éve annak, hogy a taxisok erőszakos nyomására kivonult Magyarországról az Uber, ami akkor mintegy 160 ezer felhasználójának és 1200 sofőrjének intett kényszerű búcsút itthon. A világ legismertebb autómegosztó szolgáltatása viszont most bejelentette, hogy

visszatér Budapestre, ám nem önállóan, hanem a Magyarország egyik legnagyobb és legrégebbi taxiszolgáltatójának számító Főtaxival együttműködve,

amelynek leányvállalata, az F Mobilitás Kft. már be is nyújtotta a diszpécserszolgálati engedélykérelmet.

Az Ubertől lehet tudni, hogy az alkalmazásukat tavaly, azaz 2023-ban úgy is közel 100 ezer alkalommal nyitották meg Budapestről, hogy a szolgáltatás nem is működik – minden bizonnyal az idelátogató, magyarországi Uber-ügyekben nem jártas idelátogatók lehettek azok.

Az Uber magyarországi vezetője, Kardos Eszter elmondta, hogy az Uber világszerte együttműködik taxitársaságokkal, és a visszajelzések pedig egyértelműen azt mutatják, hogy a két szolgáltatás együtt többre képes.

„A partnerség mindenki számára előnyös: segíti a taxisokat, hogy többet keressenek, a lakosság utazási lehetőségei bővülnek, és a budapesti közlekedés hatékonyabbá válik.”

(Forrás: HVG, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Budapesten a legdrágább az albérlet Európában

Európa-szerte Budapest a legkevésbé megfizethető hely a lakásbérlés szempontjából.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Betiltják a bérelhető elektromos rollereket Firenzében

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés