Pintér Sándor belügyminiszter közölte, minek számít a roller, ebből pedig következik, hol és hogyan kell közlekedni vele.

Az egyik legújabb városi közlekedési eszköz az elektromos roller. Ezért a KRESZ-ben még nem szerepel, így viszont állandó vita forrása volt, minek számít, és miképp kell használni. Ha gyalogos, akkor alapvetően a járdán kell közlekednie, ha bicikli, akkor főleg az úttesten, ha segédmotoros kerékpár, akkor kizárólag az úttesten.

Szóba került, hogy módosítják a KRESZ-t, és beleírják, mi is a roller, aztán most úgy állunk, hogy mégsem módosítják most – a kérdés mégis eldőlni látszik. Pintér Sándor belügyminiszter ugyanis képviselői kérdésre írásban közölte:

„Az elektromos rollert a hatályos szabályozás alapján, külön eltérő rendelkezés hiányában csak segédmotoros kerékpárnak lehet megfeleltetni.”

Ha pedig segédmotoros kerékpár, akkor bár a KRESZ szerint nem gépjármű, így is számos szabály vonatkozik rá:

  • jogosítvány kell a vezetéséhez, amit legalább tizennégy éves kortól lehet szerezni
  • csak becsatolt motorkerékpár-bukósisakban szabad vezetni
  • tilos utast szállítani vele
  • kerékpárúton szabad közlekedni vele
  • kerékpársávon csak lakott területen kívül közlekedhet (tehát Budapesten például nem)
  • buszsávban szabad vele közlekedni, ha azt a kerékpárok számára is engedélyezték
  • a megengedett maximális sebessége 40 km/h
  • zebra előtt öt méterrel és zebrán tilos vele megállni

A gyalogosok tehát ezentúl jogosan morognak majd a köztük rollerezőkre, az autósok viszont elvileg nem dudálhatják le őket az úttestről – nagy kérdés, mikor megy át ez a gyakorlatba. A belügyminiszteri válaszból azonban kikövetkeztethető, hogy megszaporodhatnak a rendőri ellenőrzések és intézkedések, ugyanis ezt írja Pintér:

„A Rendőrség a jogszabályok alapján köteles eljárni.”

Arról nincs hír, készül-e valaki – a minisztérium, a rendőrség, a rollerkölcsönzök, önkormányzatok, bárki – tenni valamit, hogy a közlekedők, legfőképp a rolleresek is értesüljenek róla, hogyan szabad(na) rollerezni.

Ez is érdekelhet:

Tele van újdonsággal a német KRESZ-reform tervezete

Új táblák, nagyobb büntetések, bringás- és klímabarát változások: megújítják a KRESZ-t Németországban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés