Már a genfi szalon nyitása előtt leleplezte kupészerű négyajtósát a Volkswagen. A CC utódja az Arteon nevet kapta, és sokkal látványosabb lett az alapokat adó középkategóriásnál.

A Passat négyajtós kupéjaként indult a CC, ami most még jobban elkülönült az alapjait adó középkategóriástól. A neve Arteon lett, és a formája is lenyűgöző, szinte egy az egyben valóra váltották a két évvel ezelőtti Sports Coupé Concept tanulmányautó vonalvezetését. Az biztos, hogy nem fogod összetéveszteni egy Passattal.

Szép nagy autó lett az Arteon, ami 4,86 méter hosszú, 1,87 méter széles és 1,43 méter magas, ezzel hat centivel hosszabb, másféllel szélesebb és eggyel magasabb az elődjénél. A tengelytávja öt centivel hosszabb, ezért az utastere még tágasabb lesz, mint a Passatban, és a csomagtere is elég nagy, 563 literes, ami egészen 1557 literig bővíthető.

Az Arteon mindent megkap, amit a Volkswagen ma kínálni tud, így a 12,3 colos képernyővel helyettesített műszeregység, a 9,2 colos, üveggel borított érintőképernyő, valamint a számos vezetéssegítő rendszer sem hiányozhat belőle. A szellőzőnyílások itt is a műszerfal teljes szélességét elfoglalják, aminek egy kis időmérő óra ad elegáns képet.

Már az alapmodell is 150 lóerős az 1.5 TSI-vel, ezt követi a 2.0 TSI 190 lóerős változata. De a legizgalmasabb a csúcsmodell, 280 lóerős 2.0 TSI-vel, DSG váltóval és 4Motion összkerékhajtással. Ha a dízel jön be jobban, akkor a 2.0 TDI három változatban kapható, 150, 190 és 240 lóerővel. Az Arteon elsőként a genfi szalonon mutatja meg magát neked.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
18% Nem, tök jó, hogy van.
58% Azonnal, értelmetlennek tartom.
24% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés