A Volkswagen gyors egymásutánban mutatja be az elektromos autókat, már a hetedik prototípust leplezték le. Az ID Roomzz azt mutatja meg, milyen lesz a német márka teljesen elektromos hajtású modellje a Touareg kategóriájában.

Még éppen csak most jelent meg az új Touareg egy V8-as TDI motorral, de a Volkswagen már bejelentette, hogy ebben a kategóriában ez lesz az utolsó ilyen erőforrás.

Sokkal inkább a jövőre koncentrálnak, és a héten nyíló sanghaji autószalonon már a hetedik teljesen elektromos hajtású tanulmányautójukat leplezik le, ezúttal a Touareg méretében.

Az ID Roomzz formája nem túl futurisztikus, ezért könnyen elképzelhető, amit a Volkswagen ígér,

hogy akár két éven belül, 2021-ben gyártásba kerülhet, mint a márka második tisztán elektromos hajtású szabadidő-autója. A műszerfala szélesvásznú érintőképernyőként szolgál, a kormánykerék besüllyesztésével teljesen önvezető módra képes váltani.

A felépítése megfelel a legújabb elektromos autókénak, a két villanymotor mind a négy kereket hajtja, 306 lóerős teljesítménnyel,

amivel 6,6 másodperc alatt gyorsul százra és 180 km/óra a végsebessége. Nem is a gyorsaságával akarja felvenni a versenyt a Teslával, hanem a helykínálatával, a hét ülést sokféleképp lehet variálni benne.

A hatótávja is hozza az elvárásokat, a padlóba épített 82 kilowattórás akkumulátor egy feltöltésével 450 kilométert tehet meg,

méghozzá már az újabb mérési szabvány szerint. A feltöltése vezeték nélkül is történhet, a nemsokára bevezetendő 150 kilowattos villámtöltővel pedig fél óra alatt 80 százalékos töltöttség érhető el.

Ez is érdekelhet:

Most először látható a tisztán elektromos hajtású BMW i4

600 kilométeres hatótávval jön 2021-ben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve