Vannak az elsőkerék-meghajtásnak előnyei – sajnos a fokozott vezetési élmény nem tartozik közéjük, ezért szomorkodtak sokan, amikor egy márka vagy típus elhagyta a hátsókerék-meghajtást. (Tegyük hozzá: nagyságrendekkel többen vannak, akiknek meg fogalmuk sincs arról, hol hajt az autójuk, nem is érdekli őket, és hiába szörnyülködnek ilyen vagy hasonló esetekben a benzinvérűek, a tömegek vásárlási szokásait nem ez határozza meg. Emlékezzünk, hogy a BMW reklámkampányban viccelődött azon, milyen szánalmas dolog a hajtott kerekeket kormányozni, néhány évvel később pedig jöttek az elsőkerekes BMW-k, és a rekordeladások.)

Általános trend volt az áttérés a hátsóról az elsőkerék-meghajtásra, de voltak örömteli visszatérők. Az Alfa Romeo például a kilencvenes évek elején állította le utolsó hátsókerekes autóinak gyártását, aztán ezekkel a csodákkal tért vissza:

A Volvo néhány évvel az Alfa után, a kilencvenes évek végén búcsúzott a hátsókerék-meghajtástól, de most, negyedszázaddal később újra itt vannak a hátsókerekes Volvók:

Hát, ez nagyon más iránynak tűnik, mint az Alfáé. A C40 Recharge – az új nomenklatúra szerint: EC40 – és az EX30 is teljesen elektromos, kisebb crossover, amelyeknél a hátsókerék-meghajtást nem a vezetési élvezet fokozása okozza, hanem hogy legyen a kétmotoros, összkerekes változatnál gyengébb-olcsóbb változat is, kizárólag a hátsó tengelyt hajtó villanymotorokkal. A Geely-alapokra épülő EX30 ráadásul még olcsónak is számít a kategóriájában, úgyhogy még érdekesebb, mit tud ennyiért ma a hátsókerekes, alap Volvo.

Az olcsó egész pontosan 15,13 millió forintos indulóárat jelent, amiért a 272 lóerős Single Motor változatot kapjuk 51 kilowattórás akkumulátorral, gyári adat szerint akár 441 kilométer városi hatótávval, Core felszereltségi szinttel. Szokás szerint a tesztautó extrázott, ezért drágább változat – állandó importőri dilemma, hogy fapadosabb változatokat adjanak az újságíróknak, akik aztán fintorognak az extrák hiányán, vagy jól felszerelteket, hogy aztán a végén megírják, hogy úgy milyen drága –, ez már a karosszéria színétől eltérő, onyxfekete tetőből is látszik, ráadásul ez az Extended Range kivitel nagyobb aksival és hatótávval, milliókkal drágábban.

Ettől még ez az olcsó elektromos Volvo, és ez benne ülve nyilvánvaló is. A márka hosszú ideje mesterien mutatja be, miért világhírű a skandináv lakberendezés, ami annyira érzi, hogyan lehet egyszerű formákkal, megfelelő anyaghasználattal megnyugtató, letisztult, mégis otthonos környezetet teremteni. Hogy ez mennyire nem egyszerű, azt a Teslák bizonyítják, amelyeknél a minimalizmus megvalósul, a minőség. és otthonosságérzés nem annyira.

Az EX30-as ilyen vonatkozásban inkább Tesla. Az eddigi Volvók közül ennek a legkisebb a karbonlábnyoma, amit többek között újrahasznosított anyagok használatával sikerült elérni, a beltérben a dekorációs elemek mintegy hasrminc százaléka újrahasznosított műanyag, ami a bolygó szempontjából egyértelműen pozitív, az utasokéból viszont csak annyiban, hogy a többi nyolcmilliárd emberrel együtt ők is kárvallottjai, ha túlhasználjuk a Földet. Ha viszont nem erre gondolnak, akkor azt kell megállapítaniuk, hogy Volvóktól szokatlanul műanyagos és rideg térben ülnek.

Néhány részlet árulkodóan ötletes-igényes – mint a belső kilincs vagy az első ülések fejtámlája –, összességében viszont ez egy spórolósan minimalista belső, ahol a kevesebb nem több, hanem kevesebb. A vezető előtt nincs kijelző, és bár a központi és egyetlen 12,3 colos képernyőn minden adat leolvasható, a biztonságra oly sok figyelmet fordító Volvótól nem azt várnánk, hogy a vezetőt csak akkor tájékoztassa, éppen mennyivel halad, ha az leveszi a szemét az útról, és oldalra pillant. Nincs klímavezérlő panel – ez sajnos iparági trend, nem volvós sajátosság –, ezért a légkondi vezérlése is jobban elvonja a figyelmet, mint muszáj lenne, bár egy olyan autónál ezt említeni sem érdemes, ahol a kesztyűtartót is a képernyőre bökve nyithatjuk ki, a hátsó ablakok elölről mozgatásához pedig külön gombok helyett a rear funkciót kell használni a pohártartóként is funkcionáló könyöklőn.

Lényegesen jobban sikerült a külső. Az EX30-ast nemcsak a feliratok miatt tudjuk Volvónak azonosítani, az első fényszórók Thor-kalapács alakja és a hátsó lámpakiképzés is jellegzetes. Nem ez a Volvo-kínálat legszebbje, de amit a rövidségéhez képest magas, új, fiatal vevőket is megcélzó autóból ki lehet hozni dizájnvonalon, azt elég jól kihozták, kiszolgálva a kicsit trendibb formára vágyókat, de nem elrettentve a konzervatívabb vevőket.

Bár ez a legkisebb Volvo, amely mérete és villanyossága miatt is leginkább városi kocsinak ideális, négy felnőtt azért normálisan elfér benne, az ereje pedig akkor is bőven több mint elég, ha az 1,85 tonnás menetkész tömeget a megengedett maximumra, 2240 kilóra növeljük. A 272 lóerő és a 343 Nm nyomatékból nyilvánvaló, hogy nulla–százas gyorsulásban (5,3 másodperc) és rugalmasságban is nagyon jó az EX30, de nemcsak ezért élvezetes vezetni, hanem mert elég közvetlen a kormányzása, és a már említett hátsókerék-hajtása is érezhető a mindenféle elektronikai felügyelet ellenére. Nem egy EX30-ast kérnénk a szerpentinvadászathoz, de a kategóriában élvezetesnek mondható.

Az egymotoros változat Extended Range kivitele 69 kilowattórás, nikkel-mangán-kobalt akkupakkot kap, amellyel vegyes használatnál akár 476, csak városban pedig akár 660 kilométert is megtehetünk. A gyakorlat persze ennél kevesebb, hiszen a fogyasztás sem 12,6 kWh/100 km a városban vagy 17 vegyes használatnál, mint a gyári WLTP-adat, vezetési hevülettől és a környezeti tényezőktől függően 15-20 kilowattórával számolhatunk, amivel még mindig legalább 350 kilométeres valós hatótáv jön ki, ami egy városi autónál teljesen jó. Otthoni, 11 kilowattos töltéssel maximum nyolc óra kell a teljes töltöttséghez, 175 kilowattos gyorstöltőn 26 perc is elég, hogy 10-ről 80 százalékra telitődjön az aksi.

Nehéz egy-kétszavas összegzést írni az EX30-asról. Alapáron is erős, modern városi kocsi, de még a legmagasabb, Ultra felszereltségi szint sem tartalmaz például head-up displayt, ami kompenzálná az egész beltérre jellemző minimalizmus egyik káros mellékhatását. Úgy vannak volvós vonásai, hogy közben volvós alapértékeket nem hoz, mégis vagy épp ezért karakteres autó – és végre megint egy hátsókerekes Volvo.

(Fotó: Bodor Tamás)