Szép, nagy, erős, praktikus, összkerekes, plug-in hibrid. Mi kell még?

Ha úgy nézzük, egy ilyen autónak semmi értelme. Öt ember kisebb helyen is elfér, egy 303 lóerős benzinmotor mindenféle elektromos segítség nélkül is az elégségesnél lényegesen jobban boldogul, takarékos és igazán zöld autóhoz pedig nem egy ilyen teljesítményű, turbós-kompresszoros belsőégésű motorral szerelt, 4,76 méteres kombi az ideális alap.

De ne így nézzük, az autók azóta többről szólnak a szükségnél és a célszerűségnél, mióta léteznek. Aki megengedhet magának egy nagyjából húszmillió forintos kocsit, ráadásul hosszabb utakra, több személlyel is szokta használni, szereti a jó formákat, és a vezetést is inkább élvezni akarja, mint átvészelni, annak nehéz megmagyarázni, hogy ne ilyet vegyen. Inkább valami kevésbé mutatós, kevésbé érdekes autót, ami nem tetszik neki annyira, gyengébb is, több kompromisszumot igényel, és egyébként a környezet számára sem jelent feltétlenül kisebb terhet.

A 390 lóerő rendszerteljesítményű, négykerék-meghajtású, R-Design csomagos V60-as hibrid Volvónak tehát más, bizonyos értelemben jóval magasabb igényszintnek kell megfelelnie, mint egy csak hibridnek, csak erős autónak, csak prémiumkocsinak. Kijelenthetjük: a tervezői jól bírták ezt a nyomást.

A formával mondjuk nem sok dolguk volt: a Volvóé napjaink autóiparának egyik legjobb dizájnja, jó értelemben vett karakterrel, nem túltolt, de érezhető skandináv stílussal, egyediséggel, elegánsnak és sportosnak is könnyedén eladható vonalakkal. Akinek a kombi karosszériával alapvetően nincs baja, a V60-ast jelentős eséllyel vonzónak találja majd: a kockaság már a távoli múlt, a robusztusság viszont annak ellenére nem, hogy az arányok kifejezetten kecsessé teszik az autót, az R-Design változat ebben a kék színben pedig végképp menő.

Hozza a belső is a kötelezőt: ilyen egy mai Volvo, ami alapvetően dicséret, kritika a vizuálisan szépen beillesztett, álló tablet alakú érintőképernyő ideálisnál bonyolultabban kezelhetőségét érheti. Nem nyomkorászni meg suhintani kell, hanem menni a kocsival, akkor nem lesz panasz. Ha feltöltöttük az akksikat – nem nagy történet, későn hazaérő és otthonról korán induló tulajok is teli tudják nyomni árammal reggelig egy sima konnektorról –, harminc-negyven kilométert is megtehetünk vele kizárólag elektromos üzemben, ami a napi közlekedéshez sokaknak elég is lehet.

Amikor viszont igazán menni kell – akár gyorsan, akár messzire –, ott a kétliteres, négyhengeres, turbós-kompresszoros, bő háromszáz lóerős benzinmotor, amelyet szépen összehangoltak a villanymotorral és a nyolcfokozatú automata váltóval is, és amellyel egészen más kocsi lesz a V60 T8-ból.

Akár 640 Nm nyomatékkal tol, ami úgy is brutális, hogy a Volvo ezzel a hajtáslánccal bizony két tonna. 4,9 másodperc alatt gyorsul százra, ami szokás szerint nem fejezi ki igazán a lényeget, a mindig meglévő erőtartalékot, a bárhonnan gyorsítás képességét. Bátran mondhatjuk sportosnak, miközben a volvós erények is megvannak: lehet vele nyugodtan haladni, nagy sebességgel csendben utazni, családot és csomagokat biztonságban és kényelemben szállítani.

A gyári, egy számjegyű, egyessel kezdődő és egy tizedesvessző után folytatódó fogyasztásértéket akár alul is múlhatjuk a kizárólagos villanyüzemmel, ez viszont éppúgy nem realitás, mint maga a gyári adat. A hét-nyolc liter viszont igen, ahogy az is, hogy ezzel a zöld rendszámossal bármilyen messzi lehet menni, városban tényleg zéró lehet a helyi emissziója, miközben havi tízezrek spórolhatók vele csak a parkolási díjakat kalkulálva. Persze nyilván nem ez lesz az érv a minimum 17,35 millió forintos V60 T8 mellett – a tesztautót 22 millióra konfigurálták –, a dizájn, a dinamika, a stílus, a prémiumminőség és a sokoldalúság viszont lehet az.

Ez is érdekelhet:

Villannyal is Mercedes – Mercedes-Benz EQC 400 4Matic-teszt

Két motorja van, egy se benzines, hasonló, mint egy hagyományos autó, de azért kicsit más, és ha nem készülsz a gyorsulására, leszakad a fejed.

(Fotó: Tóth István)

Elindult a Rakéta, a Player jövőmagazinja!

November elején startolt el új magazinunk, a Raketa.hu, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire.

Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okos otthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót.

Kövesd be a Rakéta Facebook oldalát, hogy biztosan ne maradj le a jövőről!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában