Toto Wolff totális nonszensznek írta le azt a 10 másodperces büntetést, amit Nico Rosberg kapott.

Nico Rosberg a 2-es kanyarban ütközött Kimivel, ami a harmadik helyre kényszerítette a sepangi pályán. A rendezők kivizsgálták az ütközést és Rosberget hibáztatták. Ugyanakkor a futam utáni időbüntetés nem változtatott a végeredményen, mert a német elég nagy előnyt szerzett magának a verseny záró szakaszában.

“Ez a büntetés teljesen nonszensz - mondta Wolff. – Nem ez az, amire koncentrálni akarok. Cserbenhagytuk Lewist, és ez az a valami, amit le kellene verni magunkon, nem pedig keseregni egy igazságtalan büntetésen, ami semmiben nem okozott változást, mert Nico így is a harmadik maradt. Egy pár hónappal ezelőtt mind együtt döntöttünk arról, hogy az összes autó közt lehetővé tesszük a versenyt, és ha nem lett volna 100 %-ig tiszta, hogy valaki hibázott, akkor hagytuk volna versenyezni őket egymás ellen… Aztán ez lett belőle.”

Rosberg beismerte, hogy ez agresszív lépés volt, és habár nem számított büntetésre, elfogadja azt.

“Ez egy agresszív megmozdulás volt és úgy ítélték meg, hogy egy kicsit túl agresszív is. Nem gondoltam akkor, hogy büntetést kapok, de… Elfogadom. Szerencsés vagyok, hogy semmibe sem került a versenyben – tette hozzá. – Mindent bele kellett adnom a végén, hogy biztos legyek benne, hogy van 10 másodpercnyi különbségünk, de ugyanakkor vigyáznunk kellett a motorra is. Lewis problémája miatt hezitáltunk, hogy kimerítsünk-e mindent a végsőkig.”

Raikkönen elismerte, hogy meglepte Rosberg lépése.

“Nem gondoltam, hogy megpróbálkozik majd valamivel, ahogy volt egy furcsa irányvonala az első kanyarban is. Kanyarodtam be, és hirtelen megláttam őt a tükörben. Jobbra kellett húznom, máskülönben mindketten ott végezhettük volna – mondta Raikkönen. – Szereztem néhány sérülést, ami nem segített, őt pedig megbüntették, de ez nem igazán változtatott az eredményen.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában