Zlatan Ibrahimovic, a svédek élő focilegendája a nihilből érkezve váltotta valóra álmait. #madebysweden

A svéd zseni általában azt szokta mondani, hogy bárkinél keményebben dolgozott a sikerért, azért, hogy eljusson a csúcsra; és ez bizony nem áll messze a valóságtól.

Most, az Európa-bajnokság előtt néhány nappal a másik legendás svéd branddel, a Volvóval állt össze, mely gondosan ügyel majd arra, hogy az emberek beleláthassanak a szupersztár fejébe. Megtudhatják, mivel is foglalkozik, milyen focista valójában – olyan, aki bátran bemondhat egy olyat, hogy "királyként érkeztem, legendaként távozom", ahogy azt tette Párizsban.

Ibra boszniai muszlim – horvát katolikus családba született Malmőben, és a helyi gettóból, igen komoly hendikeppel indult fel a csúcsra. Nem idegen számára a másság, a kirekesztettség, és a csapások is rendesen megedzették. A kemény nevelés és az utca tette konokká, állhatatossá és szorgalmassá. Meghallgatta mások tanácsait, figyelt, tanult, de mindig a saját feje után ment, maga választotta az útját. A győzelem útját.

A Volvo ezzel az epikus videóval, és az új V90-nel ünnepli Ibrahimovic sikereit, melyhez az Oscar-díjas Hans Zimmer komponálta a zenét.

Zlatan mindig a saját útját járja a stílus területén is, ahogy a V90 is teszi ezt az autók között. Ibrahimovic és a Volvo sikere egyaránt az erőben és az önbizalomban rejlik.

Az 1927-ben alapított cégnél az új modell esetében a biztonság megőrzése mellett az innováció volt a prioritás – amivel egyébként számos formatervezési díjat is besöpört. A V90 pedig a tervek szerint a nyár folyamán fog végigsöpörni Európán.

Ahogy Zlatan, úgy a Volvo is mindig hű marad saját magához, készen áll és keményen dolgozik a jövőbeli sikerekért.

#madebysweden

(x) Powered by Redpill
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés