Hiába dolgozna szívesen a munkavállalók négyötöde távmunkában Magyarországon, a munkahelyek nem nyitottak az otthoni munkavégzésre.

A Profession.hu állásportál 3238 résztvevőt kérdezett meg: főleg a 40–49 évesek, a szellemi munkát végzők, az államigazgatásban dolgozók és a saját céggel rendelkező munkavállalók támogatják a távmunkát, de csak a dolgozók mindössze 15 százaléka, elsősorban felsővezetők és középvezetők kaptak eddig erre lehetőséget, miközben ugye már távnyelvvizsgát is simán letehetünk.

Míg Finnországban, Hollandiában és Amerikában a munkavállalók 25 százaléka távmunkában dolgozik, a magyar válaszadók 63 százaléka nyilatkozott úgy, hogy munkahelyén nincs lehetőség távmunkára, és nem is tervezik a bevezetését, csak 12 százalékuknál lehetséges az otthoni munkavégzés.  De legalább mi kevesebbet túlórázunk, mint Európában általában szokás.

A több mint 100 munkavállalót foglalkoztató cégeknél nagyobb eséllyel dolgozhatnak irodán kívül, míg a kisebb, 30-nál kevesebb foglalkoztatottat alkalmazó cégeknél, valamint az államigazgatás, egészségügy és oktatás területén dolgozók nem látnak esélyt a változásra. Az utóbbiak szerint ezeken a területeken főleg a cég tevékenységéből adódóan, valamint adatbiztonsági kérdések miatt nincs és nagy valószínűséggel nem is lesz lehetőség a távmunka bevezetésére.

Egy korábbi kutatás szerint a munkáltatók elsősorban a vállalati kultúra hiányát, az adatbiztonság kérdését és a munkavállalók feletti kontroll csökkenését sorolják a legfontosabb visszatartó okok közé.

(Forrás: Profession.hu, a nagyon távoli munkást ábrázoló kép a Wikimediáról való)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Belga lány még nem volt idén a nap csaja

2025 volt a harmadik legmelegebb év a feljegyzések kezdete óta

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés