Lehet bérelni nyaralót, vannak a kempingek, néhány tíz kilométerről ingázni sem lehetetlen, de azért egy saját nyaraló a Balatonnál egészen más. Megnéztük, mennyi pénz kell hozzá, hogy vehessünk egyet.

Egy balatoninyaraló-körkép előtt érdemes tisztázni néhány definíciót, például hogy mi számít nyaralónak, és mi számít Balaton-partnak. Az ingatlant hirdetők olykor speciális földrajzi meghatározásokkal élnek (elég megnézni mondjuk a Budapest hatodik kerületi lakásokat: vagy az Andrássy út közelében, vagy a Városliget közelében van szinte az összes, ami ha úgy vesszük, igaz, csak nem segíti a tájékozódást), egy balatoni nyaraló ezért simán lehet két településsel távolabb, ami egyébként nem feltétlenül baj, és akár még a helységnévben is szerepelhet a Balaton előtag.

A nyaraló pedig lehet egy kis telek egy Erdért faházzal egy kerti csappal, egy társasházi lakás, meg persze régebbi vagy újabb építésű családi ház vagy villa is – pihenni, nyaralni mindegyikben lehet. Az alábbiakban tehát inkább árkategória alapján vizsgáljuk, nagyjából mit és mennyiért kapni balatoni nyaraló témakörben.

Távolabb, sátor helyett – Ötmillió forint alatt

A „Balaton második vonalában” – fogalmaz az egyik ingatlanhirdetés, bár ezzel a vonalas módszerrel a már említett hatodik kerületi lakásokat bátran lehetne Buda, Kőbánya vagy akár Érd második vonalaként reklámozni – a távolság a vízparttól bő húsz kilométer.

Ötmillió forint az ingatlanár szempontjából kiemelt balatoni régióban bizony kevés pénz: a kínálat sem nagy, a felújítandó – főleg a Balatontól sétatávolságban lévő ingatlanoknál inkább bontandót jelent, az apró faházakba olykor nem fért el a vécé, aminek persze az is oka lehet, hogy sok esetben a vízellátást csak egy fúrt kút biztosítja.

Kapunk még ennyiért lakhatásra nem ideális, de hobbiszőlészkedéshez talán elegendő présházat kis szőlővel, ha a balatoni alkoholfogyasztásról nem csak a lángos mellé csapolt sör jut eszünkbe.

Aki egy sátorban vagy egy szerény szolgáltatású kempingben is jól érezné magát, és úgy van vele, úgyis egész nap a vízben vagy a parton van, annak lehet alternatíva az ötmillió alatti Balaton-környéki nyaraló – más kérdés, hogy érdemes-e lekötni erre annyi pénzt, amennyiből nagyon sok éven kempingezhetne családostól a Balaton bármely részén, a vízhez sokkal közelebb is.

Apartmanok, ikerházak – Tízmillió forintig

Harminc négyzetméter körüli lakás, sok ezer négyzetméteres vízpartközeli telekkel, hét–nyolc millió forintos irányáron? Sok ilyen ajánlat van; persze a kínált lakáson kívül van még néhány tucat az inkább praktikus, mint mutatós apartmanházakban. Apró konyharész, általában zuhanyzós kis fürdő, és egy akkora szoba, hogy a falak mellé rakott ágyak közé még elférjen egy asztalka, meg persze az elmaradhatatlan erkély, amely meghatározza az általában négyszintes épületek külsejét.

Előny, hogy nem nekünk kell nyírni a füvet, és általában vannak szolgáltatások is a portaszolgálattól a kisboltig, ezért azonban a vételáron felül havi közös költséggel is számolnunk kell, meg persze a sok ember-kis területen felállás nyűgjeivel a lecsószagtól a hangos tévézésig.

Ha valamivel kevesebb közvetlen szomszédot szeretnénk, tízmillió alatt sok ikerházrészt is kínálnak, jó részét nem épp korszerű, de használható állapotban, főleg a parttól távolabb viszont akár felújított kisházat is találni. Azon ne lepődjünk meg, hogy könnyű belefutni a magyar leleménybe, ami a nyaralóknál általában mindenféle melléképületeket és épülettoldásokat, illetve az alapterülethez képest jelentős számú félszobákat jelent.

Ha ilyen árkategóriában gondolkozunk, és a macerát nem szeretjük, jó lehet egy üdülőházas szoba, ha viszont a saját kertrészért hajlandók vagyunk olyan áldozatot hozni, mint például a fűnyírás, és belefér, hogy a házra is időről időre költeni kell valamennyit, érdemes a kisebb ikerházak vagy önálló kisházak között keresgélni.

Vízparthoz a 15 millió is kevés, huszonegyszer drágább nincs

Még a tizenöt milliós határ alatt is számos olyan házat találni, amelybe belépve a nyolcvanas évekbe jutunk. A lakótér a parttól néhány száz méterre is lehet már hetven–nyolcvan négyzetméteres, a telek néhányszor nagyobb, de új építésben még nem gondolkodhatunk ennyiért. Ha viszont nem ragaszkodunk a vízparti településhez, hanem körülnézünk az autóval tíz percen belül elérhető ingatlanok között is, akár nagyon takaros, újszerű állapotú nyaralókat is találunk például a meseszép Káli-medencében.

De mennyibe kerül egy, a parttól papucsban, gumimatrac alatt is hamar megközelíthető, a mai igényeknek megfelelő nyaraló? Ha elég egy hatvan négyzetméter körüli, akkor huszonegynéhány millióért már kapni, huszonötért találtunk tízéves, száz négyzetméterest is. Azok a házak, amelyek előtt elsétálva azt mondjuk, hogy ez szép, inkább negyvennél kezdődnek, cserébe nem nyaralónak, hanem családi háznak számítanak, bőven száz négyzetméter felettiek, nemrég épültek, hőszigeteltek, légkondisak, nem ritkaság a medence vagy akár a jacuzzi.

És hol van a kínálat teteje? A komplett szállodákat nem számítva, közvetlen vízparti, de láthatóan kiadásra kialakított, 320 négyzetméteres házat árulnak 82 millióért, csak 228 négyzetméteres, de luxusszínvonalú házat bő háromezer négyzetméteres, parkosított, vízparti telekkel majdnem 150 millióért, ugyanennyiért nyolcszobás műemlékvillát is kapni.

Az abszolút csúcs – az ingatlan.com adatbázisa szerint – egy 298 millióra taksált, siófoki, vízparti, infraszaunás-biliárdszobás, szuperluxus, 400 négyzetméteres ház. Drága, de ha megszorulunk, még mindig ki lehet írni, hogy zimmer frei.

(Nyitókép: Till Westermayer, többi: ingatlan.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés