Irigyled a pókermilliomosokat? Nézd meg Liv Boeree-t – a pasiját is irigyelni fogod.

Az egyik legsikeresebb pókerjátékosnő, Olivia Boeree 1984-ben született egy százezres nagy-britanniai városban, Maidstone-ban. Jó sztori lenne, hogy a kis Livet el sem lehetett mozdítani nagyapja mellől, aki évtizedeken át minden szerdán teadélután helyett pókerestére hívta a barátait, aztán később már ő nyerte el az öregek pénzét – de ilyenről szó sincs: Livet a lovaglás, majd a tudományok érdekelték, nagyon: gimnázium után rögtön az elég neves manchesteri egyetemre ment fizikát és asztrofizikát tanulni.

Friss diplomásként Londonban nem kifejezetten végzettségének megfelelő munkát vállalt: jelentkezett egy pókeres tévéműsorba, ahol öt pókerszüzet vezettek be a játék világába. Így ismerkedett meg Phil Helmuth-tal, Annie Duke-kal és Dave „Devilfish” Ulliott-tal, akik szépen megtanították neki a póker lényegét és a texas holdem szabályait is. Liv egyre jobban belemélyedt a dologba, egyre szenvedélyesebben foglalkozott a pókerrel, a tévéműsornak (meg persze tehetségének és külsejének köszönhetően) újságíróként-tévériporterként is tudósított a Las Vegas-i World Series of Pokerről, 2008-ban pedig asztalhoz is ült a European Ladies Championshipen (nyert is), később pedig néhány WSOP és World Poker eseményen ért el egyre jobb eredményeket. Egyre több neves újság cikkezett róla (például a Bluff, a Cardplayer, WPT-magazinok), és modellt is állt olyan férfilapokban, mint a Maxim, a Look és a Revolver Magazine.

2010-ben vitathatatlanul bekerült a profik közé: 1240 játékos közül ő nyerte meg az Európai Póker Turnét (EPT) San Remóban, így lett az ügyes és szép, akkor 26 éves lány nagyon gazdag is: közel 1,7 millió dollárt (majd 400 millió forint) utaltak a számlájára. Liv rögtön sztár lett, szeptemberben már a PokerStars Pro csapatában volt mint az egyik főreprezentátor. Utána sem volt épp sikertelen, élő és online versenyeken sorra győzött, a Sunday Warm-up Majorön 2011-ben 4710-ből lett a legjobb.

Lehet még vonzóbb egy gyönyörű, okos, tehetséges, sikeres és gazdag hölgy? Igen. Például ha kiderül, hogy rocker. „A zene mindig is nagy szerepet játszott az életemben, egészen tizenöt éves koromtól kezdve, amikor is elkezdtem gitározni tanulni. Emlékszem, libabőrös lettem, ahogy tanulgattam és hallgattam a heavy metál számokat, például az Unforgiven-t a Metallicától. Imádtam! Elkezdtem gyűjteni a gitárokat” – mesélte Liv, aki most ötnél tart, van közte egy Ibanez és egy Schecter is. És nem csak dísznek jók nála, Liv elég jól penget, már tizenhat évesen saját bandája volt Dissonance néven, amiről nem találtunk videót, de az tény, hogy a Children of Bodom Kissing the Shadows című száma nem okoz gondot neki:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A szexi macskás lány

Így lehetsz magabiztos, vagy ha az vagy, akkor még magabiztosabb

Isabelle a tóparton is fesztelenül nőies

További cikkeink a témában