Egy kép többet ér ezer szónál, de mégis leírjuk, hátha valakinek nem egyértelmű a fotókról: Barbara elképesztően energikus és pozitív személyiség. Évek óta dolgozik a világ legnagyobb környezetvédelmi szervezetének, de már nem csak hazai, hanem globális szinten: nemzetközi projektvezetőként ő koordinálja a szervezet sarkvidéki kampányán belül az összes európai irodát, ami az elmúlt évek legnagyobb hadművelete, és egyéb speciális nemzetközi projekteket is vezet.

Az elmúlt hónapokban keményen beletenyereltek egy darázsfészekbe, ugyanis szeptember 18-án harminc aktivistájukat letartóztatta az orosz rendőrség, mert megközelítették a Gazprom olajfúrótornyát az északi tengeren, illetve két aktivista fel is mászott az építményre. Egy ilyen akció nem séta a parkban, de egyértelmű, hogy a hatóság szokatlanul kemény fellépése (oké, oroszoktól ez annyira mégsem meglepő) váratlanul érte a Greenpeace-t. A harmincfős csoportot garázdasággal és kalózkodással vádolják, ami az orosz törvények értelmében akár hét, illetve tizenöt év szabadságvesztéssel is sújtható.

– Egy ilyen akció esetén megvizsgáljuk, mi a legrosszabb forgatókönyv – fejti ki Barbara. – A résztvevők nagy része aktivista, aki a saját szabadidejéből, életéből szentel egy fejezetet a Greenpeace-nek, meggyőződésből. Nekem nincs benne a munkaköri leírásomban, hogy havonta egyszer oda kell kötöznöm magam valahova, vagy fel kell másznom egy olajfúróra. A lehetőség persze megvan, hogy így is képezzem magam. Fontos, hogy a Greenpeace mindenkiért felelősséget vállal. Nem volt még a szervezet történetében példa, hogy az aktivistái ilyen súlyos büntetést kapjanak. Ha reális esélyként felmerült volna, hogy az embereink heteket, hónapokat fognak börtönben tölteni, akkor az akció természetesen el sem indul.

Provokálunk

Don White, a Greenpeace amerikai szervezetének megalapítója 1985-ben kilépett a szervezetből, majd azonnal komoly kritikákat fogalmazott meg a céggel szemben. Szerinte a környezetvédelmi óriás kisajátítja más, kisebb szervezetek sikereit, plusz azért szervez látványos, sajtóbarát eseményeket, hogy a bevételeit növelje. Kívülről nézve tényleg úgy tűnik, mintha a Greenpeace-aktivisták amolyan Houdini-ellenpontként főleg abban erősek, hogy tetszőleges tárgyakhoz – kerítésekhez, vasúti szerelvényekhez – láncolják oda magukat. A provokatív kérdéssel egy másodpercre sem sikerült megingatnunk Barbara kedélyállapotát.

– Van egy-két ember, aki elmegy a Grenpeace-től, és megkattan. Nem mi vagyunk az egyetlen ilyen szervezet. Volt, hogy lobbicsoportok megvásárolnak olyanokat, akik elhagynak hasonló cégeket. Nagy szervezet vagyunk és transzparens. Aki szeretné, minden pénzügyi adatot letölthet a honlapunkról. A fundraising tevékenység fontos, hiszen a tevékenységünket magánemberek adományaiból fedezzük, a látványos akciók pedig azért kellenek, hogy elérjük a céljainkat.

Elenyésző százalékra ugrik a média

A sarkvidéki kampány tragikusan sült el, ugyanis harminc ember már több mint két hónapja ül apró cellákban, ugyanakkor a sarkvidéki kampány remekül alakul, mert kétségtelenül ez a szervezet egyik legnagyobb médiafigyelmet kapott akciója. Külső szemlélő könnyen azonosíthatja ezekkel a látványos fellépésekkel a Greenpeace-t, holott ezek tevékenységének csak töredékét teszik ki.

– Sokan nem hinnék, de ezek az akciók a tevékenységünk elenyésző százalékát teszik ki. Ez csak a jéghegy csúcsa, ami látszik, és ami médiafigyelmet kap. Nagyon sokrétű a munkánk: kutatás, oknyomozás, lobbizás, szakértőkkel való együttműködés, tanulmányok írása és még sorolhatnám.

Szexi vagy nem

Bár egy amerikai közvélemény-kutatás szerint a tengerentúlon élő férfiak számára a legszexibb női foglalkozásoknak a jógaoktató, a doktor/nővér számít, szerintünk a környezetvédelmi aktivista is olyasmi, ami felkelti a hímnemű populáció érdeklődését.

– Pasiknak bejön általában – mosolyodik el Barbi –, de ez nem meglepő, hiszen nemtől függetlenül a környezetvédelem vonzó téma. Az előző előtti barátom száz métert nem tudott megtenni autó nélkül, és nem tudta, mi fán terem a szelektív hulladékgyűjtés. De nyilván a lelkéért szerettem. Egy hosszú kapcsolatban az ember azért hatással van a másikra! Nekem kocsim nincs, de biciklim van! Ez azért egy olyan téma, ami testét-lelkét átjárja az embernek, és szerintem ez érződik is rajtam. Ez egy hivatás. Na szóval, én azért nem hajtok el senkit, mert nem zöld gondolkodású. De akkor nem állnék le vele, ha abszolút hajlíthatatlan lenne, és azt mondaná, hogy ez hülyeség, hagyjam békén. Mindig bízom benne, hogy jó hatással tudok lenni azokra, akik közel vannak hozzám és akiket szeretek.

Minden politika

A politikával való kooperáció is fontos része a Greenpeace munkájának, kötelező gyakorlat, hiszen igazán döntő változásokat mégiscsak ezen a fronton lehet elérni. A politikusokkal való együttműködés azonban roppant kényes és szinte kiszámíthatatlan, az álláspontok területről területre változók, ráadásul a frontvonal mögött tevékenykedő más szervezetek és érdekcsoportok sem könnyítik meg a navigálást.

– A politikával való együttműködés abszolút változó. Én már megéltem azt, hogy mindennapos vendég voltam a környezetvédelmi vagy a fejlesztési minisztériumban, és azt is, hogy egyik hónapról a másikra minden kontaktomat elbocsátották, államtitkári szinttől lefelé. A jelenlegi kormánnyal nem könnyű együttműködni. Magyarországon a napenergiát nagyon jól ki lehetne használni, mert a napsütéses órák száma igen magas. Mérsékelten szeles ország vagyunk, de szelesebb, mint Ausztria, mégis kevesebb szélerőmű van nálunk. Van a világban egy a megújuló energiákat támogató trend, de Magyarország azzal elég rendesen szembe megy. Nem titok, hogy van verseny az atomenergia és a megújuló energiapiac között, és az előbbi mögött nagyon komoly érdekcsoportok állnak.

Mindez persze nem tántorítja el Barbit, sőt, a kihívás még motiválja is. 2011-ben például egy fontos egyeztetésre készültek a nemzeti cselekvési tervvel kapcsolatban, ám a Greenpeace képviselőjét nem hívták meg. Mit csinál erre egy elszánt aktivista? Igen, beszökik.

– 2011-ben én komolyan lobbiztam a magyar energiapolitikával kapcsolatban. Progresszív energiapolitika Magyarországon, ez volt a stratégia neve, amin dolgoztam. A megújuló nemzeti cselekvési terven dolgoztunk, és az egyeztetésekre volt, hogy meghívtak, de volt, hogy nem. Ez a bizonyos ülés a fejlesztési minisztérium épületében volt, és ugyan nem hívtak el, de bementem, mert szerencsére megtudtam az időpontot egy kedves közeli kontakttól. Az akkori helyettes államtitkár ismert, vagyis amikor már ott voltam, akkor már nem küldtek ki. Az egyébként egy baromi fontos egyeztetés volt, és sikerült nagyon fontos dolgokat megemlítenem, és a javaslataim be is kerültek. Utólag erre nagyon büszkék voltunk, sok munka volt benne.

Jelenleg Barbi minden idejét a sarkvidéki harmincak kiszabadítása köti le. A szervezet krízismenedzsment üzemmódban van, és elképesztő energiákat mózgósítanak társaik érdekében. Az elmúlt közel két hónapban a földgolyó minden kontinensén több száz demonstrációt szerveztek, krízisközpontot nyitottak Murmanszkban, hogy közel legyenek a börtönben ülő társakhoz, lobbiznak, kampányokat szerveznek.

– Sok szinten zajlik a munka. Én az offline tüntetések, békés megmozdulások szervezésében segédkezem, próbálunk nyomást gyakorolni az orosz hatóságokra. Politikai háttérmunka is zajlik. Minden olyan kormánnyal kapcsolatban vagyunk, akiknek állampolgárai a rácsok mögé kerültek. Ez tizennyolc nemzetet jelent. Ezenkívül igyekszünk rámutatni, hogy kik állnak a háttérben, nevesül a Gazprom és a vele együttműködő Shell. Ez a két szervezet kulcsfontosságú az aktivistáink szabadlábra kerüléséért vívott küzdelemben. A kommunikációnkkal szeretnénk hangsúlyozni, hogy ez a harminc ember nem áldozat, hanem hősök, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy felemeljék a hangjukat a nagy olajtársaságok sarkvidéket feldúló tervei ellen.

Mi a helyzet a börtönben?

– Nagyon kemény, pontosan úgy tartják őket, mintha gyilkosok lennének. 23 órát egy apró cellában töltenek, egymástól elzárva. Napi egy órát egy 5x5 méteres betonfalakkal körbevett udvaron tudnak sétálni. A koszt borzalmas, sokan nagyon lefogytak, és éjszaka a zaj miatt nehezen tudnak aludni. Mivel sokat vannak egyedül, már az is élményszámba megy, ha elviszik őket egy bírósági meghallgatásra, mert akkor legalább történik valami. De egyelőre erősek, és tartják magukban a lelket. Akár én is lehetnék ott, mert pár napon múlt, hogy nem lettem kampányos azon a hajón.

Azóta a harminc Greenpeace-aktivistát átszállították Szentpétervárra, de ez minden, amit hollétükről, állapotukról, körülményeikről tudni lehet. Ha szeretnéd figyelemmel követni az azóta nemzetközi diplomáciai botránnyá terebélyesedett ügyet, és esetleg segítenél is a Greenpeace-nek, akkor csekkold a honlapjukat.

(Fotó: Tóth István)