Már megint Nagy Ádám, mindenhol Nagy Ádám, a Fradi 21 éves tehetsége az Eb legkapósabb játékosa. Épp erről kérdezte a portugál sportnapilap, a Record is, hiszen a Benfica a Bayernbe eladott Renato Sanches helyére őt igazolná le.

„Megtiszteltetés lenne Renato Sanchest pótolni.”

Így kezdte a magyar válogatott eddigi talán legjobbja, az egész Eb egyik legnagyobb tehetsége a portugál lapnak adott interjúját.

„Ha tényleg ez a helyzet, nagyszerű, mert ezt szerettem volna. Én leszek a legboldogabb ember a világon, de el kell mondjam, semmi konkrétumot nem tudok, mert megállapodtam a menedzseremmel, hogy csak az Eb után tárgyalunk klubokkal. Az első dolog, ami eszembe jut a Benficáról, hogy nagyszerű lenne viselni a klub színeit, de ez igaz a Bragára, a Portóra vagy a Sportingra is.”

A legfontosabb rész viszont ez:

„Nagy ugrás lenne és a következő lépcsőfok nagyon fontos. Ezért azt akarom érezni, hogy az edző engem akar, hogy beleillek a csapat stílusába és lesz lehetőségem játszani.”

Pontosan erről van szó, Ádám megint okos és józan, játszania kell. Portugáliában nem félnek fiatalokat beépíteni a csapatokba, a Benfica ráadásul remek csapat, megnyerte a bajnokságot, eleve BL-főtáblás. Jó helyen lenne, ha nem Bundesliga, akkor ez tökéletes. A Fradi meg nagyot szakítana.

Amúgy a magyarok Eb-győzelméért meg 150-szeres pénzt fizetnek, egy százast megér, nem?

(Forrás: Üllői 129; fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában