Az albánok még soha nem nyertek meccset az Eb-n. Most igen, és még a továbbjutás is összejöhet.

Az A-csoportot két forduló után 6 ponttal a franciák vezették, a négypontos Svájc előtt. Romániának egy pontja volt a harmadik forduló előtt, az albánok szerzett gól és pont nélkül az utolsó helyen álltak.

Amikor 24 csapatra növelték a résztvevők számát, akkor volt elég sok olyan vélemény, miszerint így lesznek totál unalmas meccsek. És előzetesen a román–albán páros is nagyon ilyennek tűnt. Az első félidő azonban egész jó volt. Sőt, az Eb egyik legnagyobb kihagyott helyzetét is láthattuk. Lenjani öt méterről képtelen volt a teljesen üres kaput eltalálni. Ha képes lett volna, akkor ő lett volna az első albán gólszerző az Eb-történelemben. Így nem ő lett, hanem Sadiku. Aki jön eggyel Tatarusanunak és Chirichesnek, mert nélkülük a gól nem jött volna össze.

Ennyire volt nagy dolog az albánok gólja.

UEFA EURO 2016 on Twitter

A szünet után a románok kicsit felpörgették a játékukat, de eléggé érződött, hogy nem a támadófutball az ő erősségük. Albánia meg ugyanolyan szívósan védekezett, mint a franciák ellen. Szerencséjükre a románok az utolsó néhány percben nem a franciák voltak. És így egy történelmi góllal történelmi győzelmet értek el. És akár még a továbbjutás is összejöhet.

Gól:

    • Ez a román védelem a selejtező alatt csak két gólt kapott.

Románia: Tatarusanu – Sapunaru, Chiriches, Grigore, Matel – Prepelita (Sanmartean, a szünetben), Hoban – Popa (Andone, 68. ), Stanciu, Stancu – Alibec (Torje, 57.)
Albánia: Berisha – Hysaj, Ajeti, Mavraj, Agolli – Lila, Basha (Cana, 83.), Abrashi, Memushaj, Lenjani (Roshi, 77.) – Sadiku (Balaj, 59.)

Románia–Albánia 0–1 (0–1)
Gól: Sadiku (43.)

(Fotó: AFP)

Amúgy a magyarok Eb-győzelméért meg 150-szeres pénzt fizetnek, egy százast megér, nem?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában