A Föld egyik első szárazföldi növénye a kihalás szélére került, a tudósok laboratóriumi tenyésztéssel mentenék meg.

Egy új tanulmány szerint az egyik leggyorsabban fejlődő faj, amit valaha is vizsgáltak, nem fejlődik elég gyorsan ahhoz, hogy túlélje a hőmérséklet-emelkedést.

A főleg az USA-ban, Japánban és Tibetben élő mohafajta, a Takakia lepidozioida legalább 165 millió éves, azaz túlélt több klímakatasztrófát, többek közt azt is, ami a dinók kihalását okozta – most viszont eltűnőben van a klímaváltozás miatt, állítja a Cell folyóiratban megjelent tanulmány.

Ha a globális átlaghőmérséklet 2100-ra két Celsius-fokot emelkedik az iparosodás előtti korszakhoz képest, a Takakia élőhelye akár háromnegyedével, mindössze 1000 négyzetkilométerre zsugorodik, a nagyobb mértékű felmelegedés pedig valószínűleg a kihalását eredményezné, írja a kutatás. Hu Ruoyang, a pekingi Capital Normal University növénybiológusa, a tanulmány vezető szerzője arra figyelmeztet, hogy

„amikor evolúcióról beszélünk, az időskála általában több ezer és több millió év között mozog. A globális felmelegedés azonban az elmúlt néhány száz évben kezdődött, vagyis még a jól alkalmazkodó fajok is küzdenek a változás sebességével.”

A Takakia nem egy közismert név, de a tudósok szerint ez volt az egyik első szárazföldi növény a Földön, ezért is létfontosságú az evolúció megértéséhez. A moha már százmillió éve létezett, amikor a Himalája felemelkedett alatta, ami drámaian megváltoztatta az élőhelyét, és gyors alkalmazkodásra kényszerítette.

„A Takakia jelenleg a leggyorsabban fejlődő génekkel rendelkező genom – mondja Ralf Reski, a Freiburgi Egyetem növényi biotechnológusa, a tanulmány társszerzője. – Genetikai szinten nagyon aktív”.

A tanulmány elvégzéséhez a kutatók az elmúlt évtizedben tizennyolc expedíciót hajtottak végre a Takakia élőhelyein, mintákat gyűjtöttek, helyszíni megfigyelést végeztek és műholdas adatokat vizsgáltak. Megállapították, hogy az éghajlat folyamatosan melegszik ott, ahol a moha nő, a Tibeti-fennsík gleccserei pedig folyamatosan olvadnak. Ezenkívül a mohát annyi ultraibolya sugárzás éri, ami más növényeket már kipusztított volna.

Messze nincs egyedül

A Takakia természetesen nem az egyetlen sebezhető növényfaj: a Science 2017-es tanulmánya szerint

közel 11 ezer fajnál nő a kihalás kockázata az éghajlatváltozás miatt, és a világ fajainak fele már most is mozgásban van, ahogy az éghajlat átalakítja élőhelyeiket.

A Takakia nem mutatta a vándorlás jeleit a kutatók évtizedes megfigyelése alatt. A tudósok vészforgatókönyve szerint laboratóriumi tenyésztéssel és a természetbe való visszatelepítéssel megakadályozhatják a mohafaj kihalását.

„Az embernek aktívabb szerepet kell vállalnia a biológiai sokféleség megőrzésében és helyreállításában – mondja Hu. – Nemcsak a cuki állatokra kell összpontosítanunk, mint a panda, a jegesmedve vagy a fehér delfin, hanem ezekre a ritka és kis fajokra is.”

(Forrás: Japan Times, fejléckép: A kiotói Nonomija szentély, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában