Ma, ha valakitől azt hallja az ember, hogy "nem vagyok boros", az illető valószínűleg tegnap egy üveg vöröset megivott egyedül, vagy a nagypapa ság-hegyi rettenetesének hála egy életre elment a kedve attól, hogy bort igyon.

Egy korrekt sör meg egyébként is olcsóbb, konstans hozza ugyanazt az ízt, a recept sziklaszilárd, a minőség állandó - mondják a "sörösök".

Pedig az egyik legősibb ital pont ettől izgalmas: minden évben egy kicsit más, köszönhetően a borásznak, a termőhelynek, a szőlőfajtának, az időjárásnak vagy épp a hordónak.

Divat lett a bor, de nem a "fast fashion" fajtából való, inkább az innovatív, izgalmas, fejlődő, érzékeket tágító típus.

Összegyűjtöttünk 5 olyan fajtát és belőlük készített bort, amelyekben szerintünk a krónikus borkerülők is örömöt találnak:

Az illatos borok Michael Phelps-e, az Irsai Olivér

Kevés olyan szám van az illatos borok versenyében, ahol az Irsai ne állna rajthoz, és a végén ne nyerne legalább egy jó benyúlással.

Mindezt olyan lazán adja elő, hogy öröm nézni. Kedves, behízelgő, és még a komoly borjellemzésektől is mentes, hiszen a legmeghatározóbb aromája egyetlen gyümölcsre is korlátozható: a szőlőre.

Az Irsai amolyan muskotály 2.0, csak míg a muskotály az édes-félédes vonalon hódított nagyszüleink idejében, ez a fajta legtöbbször - hála az intenzív aromáinak, és a száraz borok modernkori kultuszának - a száraz, legfeljebb a félszáraz kategóriában tarol.

A fajtát még 1930-ban nemesítette Kocsis Pál Magyarországon a csabagyöngyéből és pozsonyi fehérből, később pedig már ő lett egy újabb illatos fajta elődje - 1960-ban Bakonyi Károly az Irsai Olivér és a piros tramini keresztezésével alkotta a cserszegi fűszerest.

Egy sokatlátott borász talán azt mondaná, hogy ez az a fajta, és ez az a bor, amit csak elrontani lehet: korán érik, már nem függ a sokszor hektikus őszi időjárástól, és egy acéltartályban erjesztve tökéletesen hozza majd a friss, vidám fajtajegyeket. De talán nem is mindig kell a cizellálltság egy jó borhoz.

Az egyik kedvencünk évről-évre a Balatonról érkezik. A badacsonyi Skizo borászat ugyan most már nem csak a reduktív boraival hódít - épp most jelent meg a pince eggyel komolyabb, Hegyink sorozata -, de a könnyű, friss vonallal váltak igazán ismertté.

A 2016-os Skizo Irsai is nagyon jó bor. Könnyű, fűszeres, zamatos, jó ivású és frissítő, amilyennek ezt a fajtát szeretjük - a meleg napokon akár szódával felhúzva.

Bodzavirág és frissen vágott fű? Akkor sauvignon blanc!

Aromás, tolakodó, pimasz és kacér. De ezzel együtt a világ egyik legkönnyebben felismerhető fajtája is: a bodza, a frissen vágott fű, az egres, az élénk savak és a robbanó gyümölcsösség a kezdő borivóknak is összetéveszthetetlenné teszi. Ezekért az intenzív aromákért a zöld paprikában is megtalálható metoxipirazinok a felelősek.

Talán éppen ezért az egyik legnépszerűbb fehérszőlő fajta a világban hosszú évek óta.

A "vad fehérnek" fordítható fajta eredetileg francia, de ma már az újvilágban (mint Chile, Argentína, Ausztrália vagy Új-Zéland) és a magyarok borok között is egyre több az izgalmas példa.

Az első próbálkozásért mégis talán érdemes az újvilágban keresgélni, mert mindenkinél látványosabban hozzák a műfajt: ha a magyar "szovinyonok" friss popdalok, az új-zélandiak maguk a rock 'n roll himnuszok.

Az új-zélandi Matua a fajta vérbeli katonája: 1969-ben ők telepítettek először ilyen szőlőt és 1974-ben, az első palackozott borukkal velük indult az új-zélandi sauvignon blanc-történet világhódító útjára. Bár a nagy távolság miatt a távoli szigetországból érkező borok jellemzően drágábbak, az első korty után arcunkra ragadó mosoly a bizonyíték rá, hogy megéri az árakülönbözetet.

A Matua legjobb ültetvényeiről szüretelt Lands & Legends sauvignon blancból például most érkezett az új, 2016-os évjárat olyan aromagazdagsággal, amiről el sem hiszed, hogy létezik.

Hogy minek köszönhető ez? Az éjszakai szüretnek, a hűtött erjesztésnek, és a saját válogatott élesztőnek (ezt adják a borhoz, hogy a mustban található cukor átalakuljon alkohollá).

Ha kevésbé intenzív, de nagyon friss, üdítő és finom sauvignon blanc-nal is beéred, akkor érdemes például Balla Gézától, vagy az Etyeki Kúriától kóstolnod, biztosan nem fogsz csalódni.

Ugrás a málnásba: cabernet sauvignon rozé, Chiléből

Az életben már kevés biztos dolog van, de nyáron a rozéfröccs stabilan tartja első helyét az élelmiszer-fontossági rangsorban.

Ha te mégis azoknak a táborát erősíted, akik még a kánikulában is ritkán fanyalodnak egy frissítő rozéfröccsre, akkor kis híján azt kell mondanunk, hogy menthetetlen vagy...

De még mielőtt így tennénk, mutatunk egy bort, amiért megint csak messzire kell menni, egészen Chiléig.

Egy legendás katalán borász, Miguel Torres ugyanis ott vetette meg a lábát néhány évtizeddel ezelőtt , és lett a leges legelső külföldi befektető, aki meglátta a lehetőséget Chile időjárásában és természeti adottságaiban a szőlőtermesztéshez.

Torres úr még '79-ben vásárolt meg egy 100 hektáros családi birtokot a Curicó borvidéken, ami mára több száz hektárosra nőtt, három totálisan eltérő klímájú dűlővel.

A klíma összességében a vöröseknek kedvez, de néhány friss, élénk fehérbor és rozé is készül a hazai léptékben elképzelhetetlen méretű borászatban.

Az egyik kedvencünk, a Santa Digna rozé meggyőződésünk, hogy nem evilági bor. Sokkal inkább földönkívüli vegyészek tökéletesre csiszolt ízbombája.

Málna színű, parfümös illatú, érett epres, rebarbarás és csupa-csupa gyümölcs, a korty végén izgalmas, finoman zöldpaprikás komponenssel. Ha nem szereted a bort, ezt akkor is imádni fogod, becsszó.

A magyar pinot noir, amit receptre kellene felírni: a kadarka

Ha az ember a Google-be elkezdi beírni a vörösbor szót, a keresőoldal egyből mellécsapja a "hatása" szócskát. Nagyobb mennyiségben fogyasztva mondjuk hasonló hatása van, mint a többinek, és félelmetesen fejreáll tőle az ember, de a napi 1-2 deci jótékony hatását se kell már senkinek bemutatni, hála a (remélhetőleg nem britt) kutatóknak.

Persze mindez fabatkát sem ér, ha az ember nem szereti az ízét. De van egy fajta, amely ha gondos, precíz borász keze alatt készül, receptre felírva kellene árulni.

A fajta hiába jött a Balkán környékéről, legalább annyira magyar, mint a gulyásleves. Volt idő, amikor még a budai vár körül is kadarka sorok futottak, és nagyon valószínű, hogy ez volt az első hazai kékszőlők egyike.

"Tíz évjáratból kétszer, ha igazán bejön, de akkor nagyon." - mondják róla boros berkekben.

Hogy mit fogsz mégis szeretni benne?

Hogy finoman fűszeres, kifinomult, nagyon gyümölcsös, nem tanninos (azaz nem csersavas, nem húzza össze a szád, és nem szárít, mikor belekortyolsz), és a magyaros, paprikás kajákhoz tökéletesen passzol.

Az egyik kedvencünket a fajtából évről-évre Márkvárt János készíti Szekszárdon. A bor csupa gyümölcs: szamóca, ribizlivel, meg csipkebogyó, a terület pedig, ahonnan a szőlőt szüreteli a borhoz, egészen mesebeli.

A listánk ugyan szubjektív, de kóstolva ezeket a borokat aligha tudjuk elképzelni, hogy nem fogsz már a következő napos, tavaszi hétvégén a teraszon borozni!

(fotók: Bortársaság)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez a lány nagyon vad

Ennek a lánynak bármikor lövünk egy hárompálcás plüssdelfint a céllövöldében

Mennyit tudsz a 20. század fontos történéseiről? Válaszolj néhány kérdésre, és kiderül

További cikkeink a témában