Húsgolyó volt, van és lesz, de jön a falafelgolyó is.

Idén negyven éve, hogy megjelent az IKEA húsgolyója, amely gyorsan az áruházlánc világszerte ismert ételévé vált, és a sikere azóta is töretlen. Az évtizedek során a hagyományos svéd húsgolyó különböző változataival bővült az IKEA kínálata – a csirkehúsból készült golyótól a húsmentesig –, a húsgolyó negyvenedik születésnapjának megünneplése alkalmából pedig bemutatja a falafelt.

„Lapos csomagolású bútorokat és kerek alakú ételeket árulunk! Az évek során piacra dobott sokféle húsgolyó és a receptekkel való kísérletezés után úgy éreztük, hogy a falafel tökéletesen illene az étlapunkra. A falafel az elmúlt években a svéd étkezési kultúra alapvető elemévé vált, aromás és diós íze miatt világszerte nagy népszerűségnek örvend. Ez egyben egy izgalmas új ízprofilt is jelent az IKEA számára” – mondta Daniel Yngvesson, az IKEA Global Food Designere.

Az IKEA 1960-ban kezdett el foglalkozni ételekkel, amikor megnyitotta első áruházi éttermét a svédországi Älmhultban. Az alapító Ingvar Kamprad jól tudta, hogy szívesebben vásárolnak az emberek, ha nem éhesek. 1985-ben Ingvar Severin Sjöstedt svéd séfet kérte fel, hogy csatlakozzon a csapathoz, és dolgozzon ki egy húsgolyóreceptet, amelyet világszerte értékesíthetnek. Tíz hónapnyi tesztelés után elkészült a végleges recept, amelyet ma is használnak, és amely az elmúlt negyven évben csak kisebb módosításokon esett át. Évente átlagosan 1,4 milliárd darabot adnak el belőle.

„Ingvarnak volt egyfajta érzéke ahhoz, hogy tudja, mi tetszene az IKEA vásárlóinak, és a klasszikus svéd húsgolyó bevezetése volt az egyik nagy ötlete – emlékszik vissza Severin. – Az IKEA előtt elegáns éttermekben dolgoztam, és izgalmas kihívásnak fogtam fel, hogy olyan receptet találjak ki, amely elnyeri az emberek többségének tetszését, és kiállja az idő próbáját. Szerintem száz receptet is kipróbáltunk, mielőtt ezt nyilvánítottuk a nyertesnek. Még mindig ezt a receptet használom, amikor otthon húsgolyókat készítek az unokáimnak.”

2006-ban a Svéd Finomságok Boltjának kínálatában megjelent a fagyasztott húsgolyó, többféle szósz és további skandináv kedvenc, lehetővé téve az embereknek, hogy hazavigyék, majd a saját konyhájukban készítsék el a svéd ételeket. 2015-ben a vörös húsból készült húsgolyó első alternatívájaként megérkezett a csirkehúsos, majd még ugyanebben az évben a zöldséges golyó is, 2020-ban pedig a Huvudroll húsmentes golyó is forgalomba került.

Tányért terveztek a húsgolyókhoz

A húsgolyók előtti tisztelgésként az IKEA Gustaf Westman svéd dizájnerre bízta egy olyan porcelántányér megtervezését, amely új módot kínál a húsgolyó tálalására. Az IKEA és a stockholmi tervező Gustaf Westman együttműködését játékos szemléletmód jellemezte. Az új szervírozótányér megalkotása során fontos szempont volt, hogy a húsgolyók tálalása és elfogyasztása még szórakoztatóbb és szemet gyönyörködtetőbb legyen.

A tányér mérete pontosan illeszkedik a húsgolyókhoz, így tizenegy húsgolyó fél el rajta szép sorban. Gustaf – aki arról ismert, hogy a terítékei az ételeket szokatlan és gyakran humoros módon mutatják be – azzal tiszteleg a svéd húsgolyó előtt, hogy a vacsoraasztal középpontjává teszi azt.

Még egy golyó: a falafel

A falafel lesz az IKEA ételválasztékának legújabb tagja. A kívül ropogós, belül puha, csicseriborsóból, cukkiniből, hagymából és fűszerekből készült golyó először az IKEA éttermeiben kerül forgalomba, kuszkusszal, aioli szósszal és egy szelet citrommal tálalva.

Az IKEA folyamatosan arra törekszik, hogy több húsmentes ételt szerepeltessen az étlapján abban a reményben, hogy ezzel húsmentes ételek fogyasztására és húsmentes termékek megvásárlására ösztönözheti az embereket – a falafel is ezt a célt hivatott támogatni. A csicseriborsó a fő összetevő, ami biztosítja, hogy az étel megfizethető legyen, és az emberek többsége is élvezhesse, ami tükrözi az IKEA azon meggyőződését, hogy az étkezésnek befogadónak kell lennie, nem pedig kirekesztőnek – írja az IKEA.

(Nyitókép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az IKEA piacra dobta a húsgolyók Mount Everestjét, amiből 25 ember jóllakhat

Ez nem a Photoshop vagy a mesterséges intelligencia műve, hanem az IKEA-é; csak férjen be a sütőbe.

Újratervezte néhány klasszikus, hatvanas-hetvenes évekbeli bútorát az IKEA

A Nytillverkad bútorcsalád a 60-as és a 70-es évek hangulatát idézi.

Őrülten sikeres lehetne az IKEA-féle Casio karóra

Strapabíró óra a nagy kék táska füléből készült szíjjal. Jöhet?

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés