Nyilván akad már egy csomó dolog, amit tökéletesen jól tudsz a fehérjefogyasztással kapcsolatban (elvégre mára a testépítés is olyanná vált, mint a foci - mindenki ért hozzá), ám az alábbi pontokat most mégis kiemelnénk.

Az ugyebár alap, hogy a protein a szervezetünk számára elengedhetetlen makronutriens, csak úgy mint a zsír és a szénhidrát. Maga a protein kifejezés is annyit tesz, hogy "elsődleges fontosságú", ez pedig igen sokat elárul arról, hogy mekkora szükségünk van a fehérjékre.

Ezzel kapcsolatban azonban elég sok a félreértés még manapság is, éppen ezért jött kapóra, hogy a Foodtrainers szakértője, Dr. Carolyne Brown helyretette a dolgokat.

1. Az vagy, amit az ételed megeszik - amikor kajáról van szó, érdemes egy kicsit sznobnak lenni, és a legmagasabb minőségre törekedni. Keresd a bio, szabadtartású, házi és ehhez hasonló megjelöléseket.

2. A fehérje nem csak az izmaidnak kell - az nyilvánvaló, hogy a protein segít az izomépítésben, de azért fontos megemlíteni, hogy a csontok, a porcok, a nemi vágy, a vér és különböző hormonok szempontjából is elengedhetetlen.

3. A kevesebb néha több - sokan esnek abba a hibába, hogy túl sok fehérjét visznek be a szervezetükbe a különböző táplálékkiegészítők révén, mondván úgyis ebből épül fel az izom, akkor hadd növekedjen rendesen. Ezzel csupán az a gond, hogy a szervezeted étkezésenként 25-35 gramm fehérjénél nem tud többet hasznosítani. Nincs értelme túltolni, ami hosszú távon még egészségtelen is lehet.

Ezért figyelj nagyon arra, hogy ne told túl a fehérjét

Egészen fura dolgokat eredményezhet a szervezetedben a túl sok bevitt protein.

4. Nem mindegy, miből származik - igen sokféle fehérjeforrás létezik, de nem árt megválogatni őket. A szakértő szerint mindig oda kellene figyelnünk rá, hogy mi minden egyebet viszünk be a szervezetünkbe a fehérje mellett. Ha például finom lazacot eszel, akkor a protein mellett értékes omega-3 zsírsavakhoz is jutsz, ha viszont egy gyenge minőségű fehérjeszeletet tolsz be, nagy valószínűséggel cukrot és mesterséges hozzávalókat.

5. Törekedni kell a változatosságra - a csirkemell nagyon király, de ha már unod, nyugodtan válassz más fehérjeforrást. Dr. Brown ajánlani tudja például a kacsát, a különböző vadhúsokat, a marhát, de például a kagylót vagy éppen a homárt is. Persze akkor sem kell kétségbe esned, ha nem akarsz húst fogyasztani, itt például felsoroltuk, hogy mely zöldségek a legkiválóbb fehérjeforrások.

Ha pedig a táplálékkiegészítőkről szeretnél többet megtudni, itt minden lényegeset megtalálsz:

Kerülj képbe, hogy milyen táplálék-kiegészítőket érdemes szedni. Segítünk

Nem kérdés, hogy a rendszeres testmozgás mennyire fontos az egészséged szempontjából. Eléggé. Ugyanakkor ne felejtesd el, hogy szervezeted közben használódik, nem árt, ha kicsit megtámogatod. Ne aggódj, adunk pár tippet neked.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
17% Nem, tök jó, hogy van.
58% Azonnal, értelmetlennek tartom.
25% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés