Az éghajlati és a természeti válság már nem valami távoli fenyegetés, amelyet unokáink egy még fel sem fedezett technológiával fognak megoldani.

A WWF kétévente közzétett Élő bolygó-jelentésének idei kiadványa – a londoni Zoológiai Társaság Living Planet Indexének adatait felhasználva – 5230 emlős-, madár-, hüllő-, kétéltű- és halfaj mintegy 32 ezer populációjának változását értékelte az elmúlt évtizedekre visszatekintve, ebben pedig arra jutott, hogy

alig 50 év alatt 69%-kal csökkent a vadon élő állatok populációja világszerte, amit főleg az állatok természetes élőhelyének eltűnése okoz

– mivel azokat mezőgazdasági területekké alakítják –, de az éghajlatváltozás is egyre nagyobb veszélyt jelent számukra.

Nézzünk csak néhány sokkoló adatot!

  • A legsúlyosabb populációvesztést az édesvizű tavakban, folyókban és vizes élőhelyeken élő fajok szenvedték el, ezek létszáma 1970 óta átlagosan 83%-kal csökkent.
  • A jelentés szerint a legnagyobb populációvesztés az Amazonas vidékén következett be, ahol az erdőirtás miatt pusztulnak el a korábban az erdőkben élő fajok – átlagosan 94%-kal csökkent az elmúlt fél évszázadban az ebben a régióban vadon élő állatok populációinak mérete.

A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az Amazonas esőerdői gyorsan közelednek ahhoz a fordulóponthoz, amikor már nem tudnak segíteni a globális felmelegedés hatásainak csökkentésében. A WWF vezérigazgatója, Tanya Steele szerint

„ha elveszítjük az Amazonast, elveszítjük a klímaváltozás elleni harcot”.

A kutatók szerint a globális hőmérsékletemelkedést 1,5 Celsius-fokra kell korlátozni ahhoz, hogy a világ elkerülje az éghajlatváltozás legsúlyosabb hatásait. Ennek eléréséhez a természet megóvása is létfontosságú, mert a természeti rendszerek – köztük az esőerdők – nagy mennyiségű üvegházhatású gáz tárolására alkalmasak. A WWF tudományos és természetvédelmi ügyvezető igazgatójától, Mike Barrett-től lehet tudni, hogy évente tízmillió hektár erdő tűnik el, ami komoly hatással van az éghajlatra, az élelmezésbiztonságra és emberek millióinak megélhetésére is, mint mondja:

„az éghajlati és a természeti válság nem valami távoli fenyegetés, amelyet unokáink egy még fel sem fedezett technológiával fognak megoldani. (...) A vezetőknek el kell gondolkodniuk azon, hogy mi történik a bolygó 70%-ával”.

A WWF-jelentés azt is kiemelte, hogy a természet helyreállítása nem lehetséges az őslakos népek és a helyi közösségek jogainak, valamint természetvédelmi vezető szerepüknek elismerése és tiszteletben tartása nélkül.

Szerencsére azért akadnak pozitív példák is, például...

  • A ciprusi célzott természetvédelmi erőfeszítéseknek köszönhetően 1999 és 2015 között 500%-kal nőtt az álcserepes teknősök fészkeinek száma.
  • Nagy-Britanniában sikerült visszatelepíteni a kihalt darvakat, és ma már több mint 200 példány él belőlük, a kelet-afrikai Virunga-hegységben pedig 2010 óta a hegyi gorillák száma 480-ról 604-re nőtt.

Ami pedig Magyarországot illeti...

Hazánkban olyan fajokat fenyeget az eltűnés veszélye, mint az elevenszülő gyík, a kaszpi haragossikló, a lápi póc, a magyar szöcskeegér vagy a délvidéki földikutya. A WWF Magyarország természetvédelmi vezetője, Fehér Zoltán pedig azt is elárulta, hogy „a legutóbbi felmérések alapján Magyarországon a közösségi jelentőségű élőhelyek 87%-a kedvezőtlen vagy rossz állapotú, az álló- és folyóvizek között még ennél is nagyobb arányban voltak azok, amelyeknek az ökológiai állapota mérsékelt, gyenge vagy rossz besorolást kapott. Pedig a veszélyeztetett fajok megőrzése szempontjából kulcsfontosságú, hogy milyen állapotban vannak a hazai élőhelyek”.

(Forrás: WWF, MTI, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Minden nyolcadik madárfajt a kipusztulás fenyegeti

A madárfajok csaknem felének az állománya hanyatlik, számos populáció egyedszáma kritikusan alacsony.

Ezek az élelmiszerek tudnának a legkeményebb körülmények között is megfelelő étrendet biztosítani az emberiség számára

Íme a jövő élelmiszerei, amik a kutatók szerint megoldást jelenthetnek a száraz és szűkös időkben is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
34% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés