Az alkohol nem megoldás, de amúgy igen, csak nem úgy.

A kialakult koronavírus-helyzet miatt – ahogy a világ legtöbb részén, úgy – Németországban is hiánycikknek számítanak az alkoholos fertőtlenítő szerek. A világ egyik legismertebb gyomorkeserűjét gyártó Jägermeister pedig tökéletesen átérzi a probléma súlyát, ezért 50 ezer liter alkoholt adományoz a braunschweigi városi kórháznak és gyógyszertárainak.

Nyilván nem azért, mert az alkohol gyógyír a koronavírusra, – nem, még Iránban sem az –, de nem is azért, hogy a betegek és az egészségügyben dolgozók számára piázással tegyék elviselhetőbbé a járványhelyzetet, hanem azért, hogy fertőtlenítőszert készítsenek belőle.

Egyébként több cég is lépett már hasonlót, a Johnnie Walker vagy a Smirnoff vodka tulajdonosa is küld (kétmillió liter) szeszt brit és olasz kórházaknak, és ott van még a Louis Vuitton is, ami parfümök helyett kézfertőtlenítőket gyárt a járvány idején. És amúgy te magad is tudsz készíteni:

Így készíthetsz kézfertőtlenítőt otthon a WHO szerint

Ha valakinek, akkor az Egészségügyi Világszervezetnek elhiheted.

(Forrás: welt.de, fotó: Jägermeister)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Elena meghozná a kedvünk az élethez, ha nem lenne

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés