Ajkanesia harmincipsziloni.

Három, a tudomány számára teljesen új, nyolcvanötmillió éves darázsfajt fedeztek fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói Ajka közelében. Az évmilliókkal ezelőtt kihalt ősdarázsfajokat egy különleges, ajkaitnak nevezett borostyán őrizte. A kutatók az újonnan felfedezett fajoknak különleges neveket adtak:

az egyik a felfedező nagyapja, a másik Soós Miklós geológus, a harmadik a 30Y zenekar után kapta a nevét.

Ezek az első fosszilis darázsfajok, amelyeket Magyarország területén találtak, így különlegességük nemcsak abban rejlik, hogy eddig a tudomány számára ismeretlenek voltak.

Szabó Márton kutatásvezető, a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) Őslénytani és Földtani Tárának munkatársa közölte, a késő kréta korból nagyon kevés borostyán és borostyánzárvány ismert, ezért ajkait „hiátuskitöltő szereppel bír”, általa sokat meg lehet tudni bizonyos ízeltlábúcsoportok evolúciójáról, a késő kréta kori Bakony élővilágáról.

A névadást a közleményben azzal indokolták, hogy

a 30Y zenekar több tagja is Ajkán töltötte gyermekkora egy részét, és a város neve a zenekar több dalának szövegében is megjelenik, így lett a darázsfaj neve Ajkanesia harmincipsziloni.

A másik faj Szabó Márton nagyapjáról kapta a nevét: Béla elveszett lábujja (Amissidigitus belai), mivel a nagyapa, Szabó Béla, aki az ajkai szénbányákban dolgozott, egy szerencsés kimenetelűnek mondható bányászbalesetben elvesztette egyik lábujját. A harmadik darázsfaj neve: Spathiopteryx soosi, azért viseli Soós Miklós nevét, mert a geológus hosszú ideje a magyar dinoszaurusz- és borostyánkő-kutatás lelkes támogatója.

(Forrás: ELTE TTK)

Ez is érdekelhet:

Miért látni kevesebb madarat mostanában?

Nem természetvédelmi probléma áll a háttérben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában