Az első találkozó a kiszemelt lánnyal elég meghatározó lehet, szóval megéri odafigyelni a részletekre. Nemcsak a kínos hallgatás árthat a hangulatnak, hanem még egy jó néhány dolog.

Ezúttal kilenc olyan hibára térünk ki, amit a férfiak gyakran elkövetnek. Ha megtanulod ezeket elkerülni, nagymértékben javítasz az esélyeiden.

1. Végig csak magadról beszélsz

Ahelyett, hogy folyamatosan magadat fényezed, próbáld inkább kérdésekkel megnyitni a partnered és érdeklődni az ő dolgaival kapcsolatban. A nők döntő többsége szeret mesélni és szereti ha meghallgatják őket. Ha figyelmesen hallgatod és ügyesen kérdezel, máris sínen vagy.

2. Állandóan a telefonod nyomkodod

Talán azt hiszed, hogy ezzel fontos ember benyomását kelted, ám valójában inkább bosszantani fogod vele a partnered. Oké, hogy a haverjaid kérdezgetik, hogy miképpen alakul a találkozó, ám ők is tudnak várni addig, amíg kimész a mosdóba vagy véget ér a randi.

3. Megjegyzéseket teszel a rendelésével kapcsolatban

Ha az étteremben veled szemben ülő csaj egy jókora hamburgert és sült krumplit rendel vagy épp ellenkezőleg csak egy salátát kér és még annak is a felét ott hagyja, akkor sem kell megjegyzéseket tenned. Hidd el, remekül el tudja dönteni, hogy mit akar enni és mit nem.

4. Mindenféle terv nélkül jelensz meg

Nincs is annál kellemetlenebb szituáció, mint amikor a randi azzal kezdődik, hogy mit is csináljunk. Ha egy szánalmas ötleteléssel indítasz, máris elástad magad. Sokkal jobban jársz, ha konkrét tervvel jelensz meg, sőt akár egy tartalék ötlet is lehet a tarsolyban, ha esetleg az "A" terv nem tetszene neki.

5. Késve érkezel

Van olyan, aki kimondottan utálja, ha megvárakoztatják és persze olyan is akad, aki nem csinál belőle nagy ügyet. Mindenesetre ez sokat elmond a jellemedről. Ha nem tudod elintézni, hogy az első találkozóra pontosan érj oda, akkor a partnered azt fogja gondolni, hogy mindig ilyen késős vagy és máris megbízhatatlannak vagy megbélyegezve. Ennyit tesz az első benyomás.

6. Más nőket is megnézel

Az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetsz egy randin. Ilyenkor ugyanis azt várja el a másik, hogy csakis rá figyelj és oda összpontosíts. A különböző csajozós kommenteket tartsd meg inkább a haverokkal sörözős estékre.

7. Ülsz és panaszkodsz

Elég kevéssé vonzó, ha az egész idő alatt csak panaszkodsz. Lehet az a munkád, a családod, a haverok vagy épp a szolgáltatás, amit épp igénybe vesztek, nem fogja érdekelni ez a negatív hozzáállás a veled lévőt. Ha vidám, humoros és pozitív vagy, sokkal messzebbre juthatsz, hiszen akkor azt fogja gondolni a partnered, hogy bármikor képes leszel őt felvidítani.

8. Folyamatosan dicsekedsz

Senki nem szereti a felvágós, nagyképű embereket. Ne kezdd el felsorolni, hogy mennyit ér a kocsid, hány ingatlannal rendelkeznek a szüleid és ehhez hasonlók, mert egy normális gondolkodású csajt nem fognak érdekelni. Ha egy kicsit szerényebb oldalad mutatod, könnyebben juthatsz előre.

9. Túlságosan berúgsz

Érthető, ha egy kicsit ideges vagy és mindketten megisztok 1-2 pohár bort, hogy könnyebben megtörjön a jég, ám ha nem tartod a mértéket és keményen bepiálsz, aligha lesz az egészből második randi. A partnered ugyanis egyáltalán nem vágyik arra, hogy egy részeget pátyolgasson és taxit hívjon hozzá.

Ha ezeket a hibákat elkerülöd, máris jelentősen megnövelted az esélyeid arra, hogy legyen belőle folytatás. Aztán a többi már csak rajtad múlik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés