És az egész brandet megváltoztatták.

A Burger King húsz év után feltűrte az ingujját és változtatott: átalakította a brandet, beleértve a logóját, az élelmiszer-csomagolását és az éttermeit is – ezzel is tükrözni akarják a fejlesztéseiket, például a tartósítószerek kiküszöbölését.

A kaját csomagolását is átalakították, barna, vörös és zöld színeket fogsz mostantól látni, a csomagolóanyagokra pedig az ételek egy-egy tulajdonságát írják rá.

Az új logóból kiszedték a kéket, a citromsárga narancsba hajló lett, a szöveg pedig vízszintes. A étteremlánc szerint a Flame betűtípust az étel formái ihlették – „lekerekített, merész és finom.”

(forrás: Burger King Corporation)

„Sokat tettünk az élelmiszerek minősége érdekében, és úgy éreztük, hogy a vizuális identitásunk frissítésével mindezek köré öltöztetés jelezheti fogyasztóink számára, hogy ez egy márka, amely fejlődik” – mondta Fernando Machado, a Burger King tulajdonában lévő Restaurant Brands International globális marketing igazgatója.

Újrafelhasználható, betétdíjas csomagolással próbálkozik a Burger King

A gyorséttermi csomagolásokat általában kidobjuk a szemétbe. Ezen változtatnának.

(Fotó: Roberto Machado Noa/LightRocket via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

Ezért hívják Michelin-csillagnak a gasztronómia Oscar-díját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve