A kínai elektromosautó-óriás érkezése máris felpörgette Csongrád vármegye ingatlanpiacát, de még évekig tarthat az élénkülés.

Csak decemberben jelentette be a kínai BYD, hogy gyárat épít Szegeden, de máris felpörgött tőle a város és Csongrád vármegye lakáspiaca. Fontos bástya lesz a szegedi gyár, ugyanis onnan kerülnek majd ki a kínai autómárka európai piacra szánt elektromos autói.

Közben a helyi ingatlantulajok is összhangba kerülhetnek a Build Your Dreams kifejezéssel (ebből jön a cég neve), és ők is elkezdhetik építeni az álmaikat: idén eddig Szeged érte el a legnagyobb növekedést a lakás iránt érdeklődők körében.

Míg országosan 20 százalékkal erősödött az eladó lakások és házak iránti érdeklődés, Szegeden 68 százalékos emelkedést mért az ingatlan.com. Ez messze a legjelentősebb élénkülés a megyei jogú városok és vármegyeszékhelyek körében.

Ilyesmi lesz a szegedi BYD-gyár

Más adatok is mutatják a lakások felértékelődését. Tavaly januárban a szegedi új építésű lakások és házak átlagos négyzetméterára 907 ezer forint volt, a decemberi bejelentés előtt 911 ezer, idén már 958 ezer forintra nőtt. Ugyanakkor, mint Balogh László, a szakportál vezető gazdasági szakértője hozzátette, a használt lakások áraira egyelőre még nem volt hatással az autógyár érkezése. Ebben a kategóriában tavaly januárban 647 ezer, decemberben 661 ezer, idén pedig 670 ezer forint (volt) az átlagos négyzetméterár. Balogh szerint az elmúlt hetekben látottak alapján

a beruházás berobbantja a szegedi és a vármegyei lakáspiacot, ahogy ez történt korábban Győrben, Debrecenben vagy Kecskeméten is.

„Szeged egyébként is kiemelt helyzetben van az ingatlanpiacon, mert nemcsak regionális központról, hanem az ország egyik legnagyobb egyetemvárosáról beszélünk – magyarázta. – Emiatt pedig már eleve jelentős értéket képviselnek a szegedi lakóingatlanok, amelyek árai a következő két-három évben az országos átlagot meghaladó mértékben nőhetnek.”

Egy BYD Dolphin beltere

A szegedi kiadó lakások jelenleg az egyetemvárosok középmezőnyében helyezkednek el havi 140 ezer forintos átlagos bérleti díjjal, de élénkülhet a helyi albérletpiac is, ahogy a környékbeli települések lakáspiaca is.

Az erősödő kereslet viszont nem „egy csapásra” épül be az ingatlanárakba, hanem akár több éven át tartó folyamat eredményeként.

Ez is érdekelhet:

Most már biztos, hogy Szegeden fog elektromos autókat gyártani a BYD

Kínai márka most először épít autógyárat Európában, és éppen nálunk.

Ezeket a kínai autókat vették a magyarok 2023-ban

Mutatjuk a tíz legnagyobb számban eladott kínai autót a magyar piacon.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában